Demeter J. Ildikó
Hat hét múlva megkezdődik a tanév, és még senki sem tudja, miképpen. A minisztérium három lehetséges megoldást ajánl – „rendes” tanítást, mint a járvány előtt, online oktatást, ahogy márciustól volt, illetve „hibrid”, a kettőt váltogató módszert –, és akár iskolákra lebontott döntéshozatalt.
Konkrétumot azonban nem közölnek a változó járványhelyzetre hivatkozva. Csakhogy ez nem menti fel a kormányt a felelősség alól, sőt. Megoldások ugyanis lennének még – igaz, ezeken dolgozni kell.
A tavaly életbe lépett oktatási törvény a tananyag csökkentését írja elő, hogy a gyermekek kevesebb időt töltsenek a padban, illetve a házi feladatok fölött görnyedve. A romániai órarend ugyanis valóságos emberkínzás: az öt-nyolcadik osztályos diákok napi 6–7, a középiskolások már napi 7–8 órát ülnek az osztályukban, és otthon is szinte ugyanannyit kellene gürcölniük ahhoz, hogy minden elvárást teljesítsenek. Ezt a munkamennyiséget felnőtteknek is tiltja a törvény, és ha hozzátesszük, hogy az elméleti ismeretek túlzsúfolása milyen keveset ér – a funkcionális analfabéták aránya hosszú ideje 40 százalék fölött tartja magát –, nagyon világossá válik, hogy ez így nem mehet tovább.
De megy. A minisztérium fütyül a törvényre. Eddig azért kerülgették a témát, mert az óraszámok csökkentésével sok pedagógus katedrája csonkult volna. A járvány azonban tálcán kínálja a megoldást: kisebb létszámú osztályokat kell létrehozni. Így a kívánt távolságot is jobban be lehet tartani, és hatékonyabb lehet maga az oktatás is, mert kevesebb tananyagot kevesebb diáknak jobban át lehet adni. A helyhiány sem országos gond, hiszen harminc éve csökken a gyermeklétszám, főként vidéken lehet félig üres tanodákat, legjobb esetben hétvégeken kihasznált művelődési házakat találni – épp ott, ahova az online oktatás nem ér el.
A távoktatás ugyanis nem vált be. A tanulók szervezetei szerint 900 ezer iskolás maradt ki az „online” leckékből, és a minisztérium csak 250 ezer táblagépet vásárol (ha ugyan sikerül lebonyolítani az eljárást). De vannak más szempontok is: a gyermekek nincsenek közösségben, nem tanulnak (egy)máshoz alkalmazkodni, a dolgozó szülők zömének nehéz az otthoni felügyelet megoldása, és a számonkérés nagyon hektikus volt, ahogy egyébként a leckeadás is. Vannak tanárok, akik a fejükön estek keresztül a diákjaikért, de olyanok is, akik március közepétől tanévzárásig eltűntek. A minisztérium efölött is szemet hunyt, kényelemből vagy választási számításból.
A 2019/2020-as tanév második féléve gyakorlatilag elveszett. A tananyagot elvileg a 2020/2021-es tanévben kellene behozni (és van, amit nem lehet átugorni, például a matematikában), de ennek az első fél éve a jelek szerint ugyancsak kárba megy. Ez egy évi kiesést jelent, amit főként a szociálisan hátrányos helyzetű családok fognak megsínyleni, és ők sokkal többen vannak, mint azok, akik jól-rosszul megbirkóznak a kihívásokkal. Ha a közoktatás nem az, aminek lennie kell, akkor a szaktárcának nem ajánlásokat kell megfogalmaznia. Első lépésként már az is megtenné, ha alkalmazná a törvényt.
