A hét végén hetedszer találkoztak a Bardocz, Bardócz, Bardóczi családok leszármazottjai a família erdővidéki fészkében, Nagybaconban. Tekintettel a koronavírus-járvány miatti különleges helyzetre, az idei találkozó eltért a hagyományostól, lényegesen csökkentett létszámmal került rá sor, egy-egy családból csak egy képviselő volt jelen személyesen.
A megnyitó istentisztelet virtuálisan zajlott: Pesterzsébetről, a Szabó telepi gyülekezet imaházából közvetítették, melyet minden család otthon hallgathatott meg. Igét hirdetett Ézsaiás könyvének 53. része alapján a Nagybaconból elszármazott Börzsönyi Erzsébet református lelkipásztor. A különleges istentiszteletet Bardócz Orsolya szavalata követte, aki Benedek Elek ükunokájaként Elek apó A vén sas című versét adta elő a családi honlapon.
A szűk körű családi találkozó a nagybaconi, Kós Károly tervezte református imaház udvarán folytatódott, az öt évvel ezelőtt felállított családi emlékkopjánál, ahol a Nagybaconból elszármazott vitéz Molnár Zsolt helyezte el a találkozó emlékkoszorúját. A családok megjelent képviselőit, akik Futásfalváról, Kézdivásárhelyről, Hatolykáról, Sepsiszentgyörgyről és helyből érkeztek, a szervezők részéről Bardocz Tünde szervező, Bardocz Béla unokája köszöntötte Kun Mária Testvérek című versével, majd a Bardocz család történetét ismertették. Az itt megjelentek számára Molnár Sándor nagybaconi református lelkipásztor szolgáltatott igemagyarázatot (Krónikák k. 16, 10:7–13). Hermány Mónika szavalatát, Wass Albert A gyökér megmarad című versét követően Kusztos Mónika népdalai és a nagybaconi kötődésű Varga Vilma verse (Magyar vagyok, magyarnak születtem) követte. Az egybegyűltek abban a reményben búcsúztak, hogy jövőre nagyobb számban tarthatnak családi találkozót a megyeszékhelyen.
A Bardoczok régi, erdővidéki gyökerű székely család, melynek valószínűleg Bardocz község volt a bölcsője, ahonnan Nagybaconba, Futásfalvára és Szászfaluba telepedtek. A futásfalviak 1650. március 24-én nyertek nemességet II. Rákóczi Györgytől, a nagybaconiak Apafi Mihálytól 1670-ben. A Bardoczok már 1602-ben, 1614-ben és 1635-ben is jelen voltak a fejedelmi összeírásokban, volt közöttük bőven gyalogkatona, köznemes és lovas katona is.
A családhoz tartozott Bardocz Márton (sz. 1816), aki a Kézdivásárhelyi Katonai Nevelőintézetben végzett, 1834-ben közvitéz, majd 1837-ben őrmesterként a Székely Határőrezrednél szolgált, 1848/49 fordulóján a Háromszéket védő seregben százados. Bardocz Dánielt a Váradi-féle mozgalomban való részvétele miatt 1854. május 4-én tizenöt évi sáncmunkára ítélték. Bardocz Barna (1946–2008) ötvösművész, aki a nagybaconi temetőben nyugszik, egy úrvacsorai aranykelyhet adományozott a nagybaconi református egyházközségnek. Bardocz Vilmos (1914) honvéd a keleti harctéren küzdött és 1944. augusztus 17-én szilánktól megsebesült. A nagybaconi második világháborús hősök emlékművén Bardocz Álmos, Bardocz Árpád, Bardocz A. Béla, Bardócz S. Efraim, Bardócz Ferenc, Bardócz László neve olvasható.
Ebből a családból származik Bardocz Tünde sepsiszentgyörgyi református hitoktató is, a találkozók társszervezője.
