Kis János László: Petrozsényben végeztem, még ’89 előtt, hiszen akkoriban, ha valaki földmérő mérnök akart lenni, vagy a bukaresti geodéziai egyetemre, vagy a petrozsényi bányamérnökire mehetett, ahol topográfiára szakosodhatott. ’90-ben végeztem, még kihelyezéses rendszer volt, és sikerült a köpeci bányavállalathoz kerülnöm. A tervezőintézetnél, majd közel tíz év után a villanytelepen kaptam munkát, igaz, egy idő után ott már nem szakmunkát végeztem. De a szakmát nem hagytam, menet közben, hétvégén, szabad időmben egyéni engedéllyel vállaltam földmérő munkákat is. Nem volt ez sok, de arra jó volt, hogy ne essek ki a körforgásból és a szakmából.

A lendület

Kis Hunor Pál: Én már középiskolás koromban segítettem édesapámnak méricskélni, a szakma gyakorlati részét már nagyjából ismertem, amikor Bukarestbe mentem az egyetemre. A mesteri képzést  már a közgazdaságin végeztem, vállalatvezetést tanultam és két évig még a román fővárosban dolgoztam, de távol a földméréstől. Aztán a feleségemmel két évet Budapesten éltünk és dolgoztunk, de úgy döntöttünk, hogy hazajövünk. Éltünk két nagyvárosban, de azt nem tudtuk elképzelni, hogy ott vállaljunk gyermeket. Mindkettőnk családja sepsiszentgyörgyi, így nem volt kérdés, hogy hova költözünk. A kislányunk pedig már egyéves.

A vonzódás

Kis Hunor Pál: Persze, a munkalehetőségek is fontosak voltak, meg mégiscsak a legfontosabb, hogyha van egy szakmai partnered, akiben megbízol, ráadásul én nem is dolgoztam közvetlenül a szakmában, kellett a belerázódás, a tanulás. Az első év inkább a tapogatózásról, a beindításról, a tanulásról szólt, aztán sikerült leosztani a feladatokat, én inkább az ügyfelekkel, az intézményekkel tartom a kapcsolatot, apukám a szakmai részel foglalkozik.

A szakma

Kis Hunor Pál: A legnagyobb gond, hogy sokkal inkább jogász- és adminisztratív munkát végzünk, mint földmérést. Épp most kérdezte valaki, hogy ajánlanám-e ezt a szakmát. Nem biztos, mert a munkánk hatvan-hetven százaléka abból áll, hogy papírokat szerzünk be különböző hivataloktól, és maga a szép rész, a mérés, a terepmunka, majd a feldolgozás egyre kevesebb. Óriási adminisztrációt igényel egy egyszerű telekfelmérés is.

Kis János László: Elvárják tőlünk, hogy jogászok, építészek legyünk, és mindent el is végezzünk. Ilyen értelemben is nagy a felelősség. Pedig a szakma szépsége igazán abban rejlik, hogy terepre járunk, megismerjük a vidéket, sok emberrel találkozunk. Elégtétel aztán, hogyha az adatfeldolgozás után szépen kijön a megfelelő helyszínrajz, térkép, aztán a befejezés, amikor átadhatjuk a megrendelőnek a telekkönyvet, a rajzot, amelyre szüksége van. Műszaki szempontból pedig a felmérésnél az alap ma is a teodolit, de már lézersugaras távolságmérés történik, s Hunortól tanultam, illetve tanulom én is a másik, immár széles körben használt GPS-es technológiát, amely már egy-két centiméteres pontossággal tud mérni.

Kis Hunor Pál: A tulajdonviszonyok általános tisztázatlansága miatt nagyon összetett munkát kell végezni. A mi munkánkra általában akkor van szükség, hogyha valaki építeni akar, vagy adni-venni telket, pályázni, netán örökösödésről van szó. De nagyon jó, ha a munka révén megismerjük a falvakat, mert bizony – szégyen, nem szégyen – korábban nem ismertem a szülőhelyem településeit. Szeretem a nagyobb munkákat – bár egy telek felmérése és pontra tétele is elégtétellel szolgál –, mert ott nagyobb a kihívás, más technológiákat kell alkalmazni, előre meggondolni, hogy miként lehetne gyorsabban, hatékonyabban felmérni. Aztán műszaki szempontból is sokat változott a szakma, a GPS után jött a drónos mérés, a fotogrammetria lehetősége, de ezt egyelőre mi nem használjuk.

A piac

Kis Hunor Pál: Bár Háromszéken a leghatékonyabb reklám szájról szájra terjed, vagyis a régi ügyfelek ajánlanak minket, igyekszünk több felületen is reklámozni magunkat. A megrendelők köre nagyjából a 40–60 éves korosztály, de sikerült néhány községgel, így legutóbb Kökössel együtt dolgozni, az ingyenes program keretében néhány dűlőt mértünk fel. A jövőben – bár anyagilag nem igazán éri meg – szeretnénk még több ilyen munkát vállalni, hiszen ez a fejlődés útja is. Ehhez persze a cég műszerezettségét is fejleszteni kell, na meg a nagyobb volumenű munka miatt kettőnkön kívüli alkalmazásra is kell gondolnunk.

Kis János László: A konkurenciára sem panaszkodhatunk, a kataszteri hivatalban hatvanas lista van a megyében működő földmérőkről, többségük azonban egyéni vállalkozó, néhányan – bár megvan az engedélyük – már nem dolgoznak, a cégek száma azonban jóval kevesebb, úgy ötre tehető, ezek sem nagyok. Volt egyébként kísérlet, hogy a szakmán belül érdekvédelmi szövetséget is létrehozzunk, a geodéták szövetségét például. Nagyon fontos lenne akár a szakintézményekkel, akár a törvényhozással való kapcsolattartásban. Itt van a földtörvény, amelyet ennyi év alatt sem lehetett kibogozni, és aminek korántsem szakmai okai vannak. A területeket fel lehet mérni, ám azok jogi helyzetét, a tulajdonviszonyokat nem mi határozzuk meg. Ez az ingyenes, községszintű telekkönyvezés megoldás lehet.

Kis Hunor Pál: A legnagyobb kárt a kommunizmus okozta, az addig teljesen tiszta telekkönyvi rendszer, legalábbis a beltelkek vonatkozásában, pontos és naprakész volt. Aztán ez a folyamat megszakadt, eltűntek a bejegyzések.

Kis János László: Ennek is köszönhető, hogy az ügyfelek általában nem értik, miért kerül ennyibe vagy annyiba egy munka. Azt látják csak, hogy méricskélünk egy kicsit, aztán húzunk néhány vonalat a térképre, és kész. A háttérmunka és főleg a felmérés egészével járó felelősség viszont meghatározza a munkánk értékét is.