Vagyis augusztus 15. több szempontból is már István idejében és nem sokkal a halála után ünneppé vált. Augusztus 20-át egy Vazul-ági leszármazott, a később szintén szentté avatott I. László királyunk tette hagyománnyá. 1083. augusztus 20-án ugyanis az akkori pápa, VII. Gergely beleegyezésével szentté avatták Istvánt, egészen pontosan relikviáit oltárra emelték a székesfehérvári bazilikában. Az Anjou-korban egyházi ünnepként élt tovább a jeles nap.

Tiltott ünnep

Minden fennálló rendszer szükségszerűen megalkotja az emlékezetpolitikáját, s a jelentős hatalmi váltásoknál sűrűn előfordul, hogy a rendszer a korábbi ünnepekhez való viszonyt is megpróbálja átrendezni. Augusztus huszadika első alkalommal az 1848–49-es szabadságharc leverése után került tiltólistára. Szent István az önálló és független magyar államiság jelképe volt, ráadásul az ünneplés szükségszerűen hatalmas utcai tömeggel járt volna, amelytől az önkényuralom korának politikai vezetése okkal berzenkedett. Csak egy átmeneti enyhülési időszak után, 1860-ban lehetett ismét retorzió nélkül megemlékezni az államalapításról – jóllehet, néma, de annál beszédesebb nemzeti tüntetéssé alakult az esemény. A kiegyezéssel (1867) azután az ünnep visszanyerte régi fényét, 1891-től kezdődően munkaszüneti nap lett (Ferenc József nyilvánította azzá), s egy 1895-ös belügyminiszteri rendelet azt is kimondta, hogy ezen a napon címeres zászlókat kell kihelyezni a középületekre.

A Horthy-korszakban augusztus huszadika sajátos politikai töltetet kapott – a trianoni döntés után csonkán maradt Magyarország számára ez a nap a revíziós propaganda egyik eszközévé vált. Korabeli plakátokon Nagy-Magyarország körvonala mellett gyakran feltűnik Szent István alakja vagy az ezeréves államiságra való egyéb utalás.

A második világháború utáni kommunista rezsim számára sem a vallásos, sem a nemzeti függetlenségi megközelítés nem volt tolerálható – augusztus huszadikát mégsem törölhették el teljesen. Úgy döntöttek, megmarad ünnepként, de tartalmilag megváltoztatták – eleinte az új kenyér ünnepévé tették, később az 1949-es Magyar Népköztársaság alkotmányának napjaként emlékeztek erről a napról.

A rendszerváltás aztán ismét visszaadta az ünnepnek az eredeti tartalmát: 1991-ben az Országgyűlés hivatalos állami ünnepnappá nyilvánította augusztus huszadikát, s ezt lényegében egy az egyben megerősítette a 2012-es Alaptörvény is.

„A hazáért mindhalálig!” – ünnepélyes tisztavatás

Ezen a napon a Kossuth téren kerül sor a honvédtisztek avatására. Amikor a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia 1872 őszén létrejött, akkor az intézmény előtti Nagyrétet jelölték ki a tisztavatás helyszínéül (mai Orczy-kert). A második világháború után a különféle tiszti iskolákban az intézményen belül történtek az avatások, de az augusztus 20-ai dátum ekkor is megmaradt. Csak 1969-től kezdődően vált hagyománnyá, hogy a Parlament épülete előtt, a Kossuth téren avatnak tiszteket. 2007 és 2011 között a ceremóniát a Hősök terén rendezték meg, s a jelenlegi, „régi-új helyszínre” csak 2012-ben került vissza. 1969 óta mindössze egyetlen alkalommal maradt el egyébként a ceremónia: 1994-ben, amikor a hároméves képzésről a négyéves képzésre való áttérés miatt abban az esztendőben egyetlen évfolyam sem végzett.

A Szent Jobb

Szent István király jobb kezének sorsa talán éppen olyan hányattatott, mint a hagyomány által neki tulajdonított, valójában jóval későbbi koronáé. Az államalapító uralkodó halálát követően a fehérvári káptalan jobbnak látta, ha a király holttestét biztonságba helyezik, s a Nagyboldogasszony-bazilika közepén álló márványszarkofágból a templom alatti sírkamrába helyezik azt. A Szent Jobbot – ezt a természetes körülmények között mumifikálódott relikviát – ekkor helyezhették el külön a bazilika kincstárába, mivel csodás erőt tulajdonítottak neki. Onnét aztán az egyik őr ellopta. A szentté avatások évében, 1083-ban Szent László felkutatta az ereklyét, majd megbocsátott a tolvajnak. Apátságot alapított a Szent Jobb őrzésére, s az erről elnevezett Szentjobb település is őrzi ennek helyét.

A kora újkorban több évszázados nyugalom után az ereklye ismét veszélybe került: előbb Székesfehérvárra, majd a török uralom idején Boszniába, később pedig Raguzába (Dubrovnik) került, ahol domonkos szerzetesek őrizték. 1590-ben ezüst ereklyetartóba foglalták, s mintegy másfél évszázadon keresztül vigyáztak rá. Csak Mária Terézia (1740–1780) idejében került vissza – előbb 1771-ben Bécsbe, majd az év végén Budára szállították, s ekkortól számíthatjuk azt a hagyományt is, hogy augusztus 20-án ünnepélyes körmenetben viszik végig a városon.

1938 „kettős szentév” volt Magyarország számára – államalapító királyunk halálának 900. évfordulóját és az eucharisztikus világkongresszust is ebben az esztendőben tartották. A Szent Jobb ekkor körbejárta az egész országot.

A második világháború idején, 1944 decemberében a Szent Jobbot a koronázási ékszerekkel együtt Kőszegre menekítette a nyilas kormány. 1945 márciusában Szálasiék bukását követően a koronaőrség egy Salzburg melletti barlangban rejtette el – az akkori parancsnok, Pajtás Ernő ezredes aztán az amerikaiaknak fedte fel a rejtekhely hollétét. Truman elnök úgy rendelkezett, hogy a felbecsülhetetlen értékű tárgyakat szállítsák Fort Knox-ba – a Szent Jobb azonban 1945. augusztus 18-án mégis visszakerült Budapestre, így részt is vehetett a huszadikai körmeneten. 1950-ben Rákosi Mátyás utasítására aztán betiltották a Szent Jobb-körmenetet is. A kommunista fordulat után tehát a hagyomány átmenetileg megszakadt. Csak 1989 után lehetett ismét megtartani a körmenetet egy hosszabb folyamat eredményeként: 1987-ben Paskai László bíboros, esztergomi érsek felszentelte a Szent Jobb-kápolnát, így a mintegy negyven évig páncélszekrényben őrzött ereklye ismét az érdeklődés középpontjába került. 1988-ban a Szent Jobb bejárta az országot, eljutva számos egyházi székhelyre. A rendszerváltás évében aztán ismét lehetőség nyílt a körmenetre, s a hagyomány azóta is töretlen.

Maróti Zsolt Viktor (újkor.hu)