Márpedig szerintem igenis, van esélyünk. Van akkor, ha nem hagyjuk magunkat! Példa lehet erre akár az, amikor egy aláírásgyűjtő oldalt működtető konzervatív civil szervezet nyomására 2013-ban az Európai Parlament elutasította az abortuszt mint „jogot” előmozdító jelentést. Az EP akkori alelnöke szerint a civilek fordították meg a szavazást, hét szavazaton múlt a döntés.

Ezek után, aki úgy gondolja, hogy nem sokat számít egy aláírás, és ezért nem ír alá olyan akciókat sem, amelyekkel pedig egyetért, megfosztja magát a cselekvés lehetőségétől, és a közösséget is a saját hozzájárulásától.

Persze, sokan úgy érzik, a „Nagy Testvér” szeme mindenütt ott van, hiszen mindenfelől árad az ijesztgetés: figyelik a levelezésünket, a vásárlásainkat, a telefonjainkat lehallgatják. Ha ezeket a híreket komolyan vesszük, könnyen erőt vehet rajtunk a bénító félelem. Így aztán a „Nagy Testvér” elérte a célját: inkább hallgatunk, nehogy fájjon a fejünk.

És itt a nagy átverés. Ugyanis éppenséggel hallgatásunk lesz fejfájásaink okozója, attól szenvedünk, hogy nem vállaljuk a valódi érzéseinket, a gondolatainkat, a hitünket, a meggyőződésünket.

Ma, amikor már jól felkészült pszichológusok segítik a reklámszakembereket, kampányoló politikusokat, véleményformálókat – nem könnyű önállóan gondolkodni. Ahogyan a kísérletekből tudjuk, még a nyilvánvaló tévedést is hajlandóak vagyunk helyesnek elfogadni, ha körülöttünk mindenki más így vélekedik. Bátorság kell tehát a felismert igazság következetes képviseletéhez.

Az is ismert jelenség, hogy amikor egy bátor ember elkiáltja magát, hirtelen egyre többen ki merik mondani, hogy a király meztelen. Milyen jó, hogy ma szinte az egész földkerekségre kikiálthatjuk, amit felismertünk! Otthonról, az íróasztalunktól is hallathatjuk a hangunkat, és olyan emberekkel is kapcsolatba léphetünk, akikkel a földrajzi távolság miatt soha nem találkoznánk.

Nyilván megvan a veszélye annak is, hogy a világ immár egy nagy faluvá vált. Egyfelől minden badarság is ugyanilyen könnyen terjed, de ez a szólás szabadságának az ára. Másfelől azok, akik nem férnek hozzá a világhálóhoz, szinte nem is jutnak szóhoz.

Az európai kultúrát is megmenthetjük a pusztulástól, ha kiállunk az értékeinkért, a sajátosságainkért, a józan ész szaváért, amelyet a bősz liberalizmus lassan teljesen száműzni igyekszik bizonyos területekről.

A „Szép új világ” rémálmának írója, Aldous Huxley tette fel a kérdést hosszú évekkel a televízió és az internet feltalálása előtt: „Mi van, ha egy rezsimnek sikerül a perverziót normává és a normalitást perverzióvá tennie, és a leigázás olyan kellemes módszereit kifejleszteni, hogy senki sem veszi észre a horrort, és nem is akar tiltakozni ellene?”

Felelősségünk észrevenni a készülő, kibontakozó szörnyűségeket, és lépjünk is fel ellene! Nem tehetjük meg, hogy szó nélkül tűrjük azt, amit tapasztalunk és ami ellen minden zsigerünk tiltakozik.

Értelmet kaptunk a Teremtőtől, ezért felelősségünk, hogy használjuk is. Válogassuk meg, hogy mit nézünk-hallgatunk-olvasunk, alakítsuk ki a saját véleményünket, és merjünk kiállni az igazságért a családunkban, a munkahelyünkön, a településünkön és akár a világhálón is. Mert az igazság valóban szabaddá tesz.

Kertész Tibor,
a Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs központjának munkatársa