A legutóbbi évszázad valószínűleg legnehezebb tanévkezdési napja előtt a jelenlegi oktatási miniszter lefegyverző őszinteséggel közölte, hogy két államtitkára is pihenőszabadságon van, köztük az, aki a közoktatásért felel. Kampányolnak, tette hozzá minden álszent pironkodás nélkül, megértően, noha pár nappal korábban elkeseredetten írta közösségi oldalán, hogy ő már semmit sem ért, mindenki csak bírálja, senki nem kínál megoldásokat. De megtudtuk azt is a múlt héten, hogy visszatér a katedrához: miniszteri munkája mellett fél normával tanítani is fog, és ráadásul osztályfőnökséget is vállalt. Talán azt akarta jelezni, hogy milyen sokat dolgozik, de az is lehet, hogy érik már a leváltása. Tíz hónapi teljesítménye ugyanis a szépítgetések dacára sem hasonlít a harmincegy éve ígérgetett szemléletváltáshoz, ellenkezőleg: döbbenetes módon illeszkedik az eddigi semmittevő, nagyotmondó elődök sorához. Felkészületlenségből, tunyaságból, felelősségelhárításból jelesre vizsgázott ő is, de gyermekeinket valahogy nem ezekre az „értékekre” akarjuk megtanítani, akkor sem, ha ez az út vezet egy miniszteri vagy parlamenti tisztséghez.

A járványra persze sok mindent rá lehet fogni, de az még ilyen körülmények között is elfogadhatatlan, hogy fél év alatt a rászoruló diákoknak ígért táblagépek egyharmadát sem sikerült beszerezni, a védőeszközök – köztük a maszkok, fertőtlenítők és a „pepsiglass” válaszfalak (ez a fránya román nyelv még a romántanár-minisztereken is kifog) – vásárlását az önkormányzatokra bízták, az oktatás mikéntjét az iskolákra. Itt-ott, ahol nagy volt a baj, cseppentettek valamit, és elégedetten közölték, hogy most már indulhat a tanév. Ami megint váratlanul jött, így hát a nyolcadikosok most is tankönyv nélkül kezdenek (habár már tavaly elindították a közbeszerzési eljárást), a tananyag, az óraszám törvény által előírt csökkentéséről pedig teljesen megfeledkeztek a minisztériumban. Pedig kiválóan lehetne kampányolni azzal, hogy a gyermeknyomorító oktatásnak vége. Nálunk azonban az udvari illemhely a fő téma, holott a legszebben csempézett iskolai mosdó sem javít a lényegen: azon, hogy tízből négy diák funkcionális analfabétaként kerül ki a padból, ha egyáltalán elvégzi a nyolcadik osztályt, mert egész Európában nálunk a legnagyobb a lemorzsolódás. És még nagyobb lesz, mert az online oktatás sokkal kevesebb gyermekhez ért el, mint amennyit Ludovic Orban kormánya elismer – javulásra pedig semmi esély, ha a miniszter inkább félállásban folytatja, netán az államtitkárok is átnyergelnek az önkormányzatokhoz.

A gyermekek, szülők és pedagógusok pedig kínlódnak tovább „az ég és a föld megmozgatásával”, mert ezt a frázist kapták az idén valós segítség helyett. Semmi kétség, a neheze rájuk hárul.