Nem muszáj szó szerint kézzelfogható dolgot eltulajdonítani ahhoz, hogy lopásról beszéljünk: a más szellemi tulajdonát sajátjaként feltüntető is ezt követi el. Jóérzésű embereknek valószínűleg nem kell magyarázni, miért gondoljuk ezt így. Másoknak azonban – mint például Bán István baróti polgármesterjelöltnek –, úgy néz ki, nagyon részletesen kell megindokolnunk véleményünket.
Szóval csak egyszerűen és közérthetően: más szellemi tulajdonát – legyen szó kutatási eredményről, dallamról, technikai megoldásról, formáról, vagy éppen bizonyos helyzetekben színről (!) – azért nem szép dolog kisajátítani, mert annak megteremtéséhez valaki munkájára, tehetségére, kitartására vagy éppen pénzére volt szükség. Azaz valaki tett azért, hogy az a termék megszülessen. Ami meg a másé, azt nem vesszük el – tanítják a szülők a legkisebb gyermeknek is. Felnőttre, a tett súlyát felmérni képes gondolkodó emberre még inkább érvényes a tétel.
A választási program – bár tűnhet vásári kacatnak – mégiscsak egyedi, személyhez és helyhez kötött termék, hiszen embert és/vagy politikai pártot jellemez. És ami hasonlóan fontos: a másolt (lopott) program megtévesztő! Megtéveszti a választópolgárt, hiszen a jól megfogalmazott, helyesen írt, összeszedett, logikusnak és megalapozottnak tűnő szöveg azt a benyomást keltheti az olvasóban, hogy a közzétevő is olyan. Tudja, mit beszél, komoly illető, sőt, értékrendje van. Okos és tájékozott; fel tudja mérni, mire van szüksége az adott településnek, s azt miként lehet megvalósítani.
Jelöltünk mindezt nem így gondolta, plagizált, lelepleződött, ám nem hagyta magát mindenféle erkölcsi blablával megvezetni és újra kivágta a rezet. Megmutatta, kitartó munkával tud a világhálón keresgélve olyan szöveget találni, ami neki is tetszik. Miskolci, pátyi és budapesti politikus gondolatainak szó szerinti átvételét (ismételten: ellopását) követően egy alföldi politikus, az újszászi polgármester, Dobozi Róbert Döntsünk közösen címet viselő programját adta közre a napokban sajátjaként közösségi oldalán.
Jelöltünk kitartását és következetességét látván talán nem veszi tolakodásnak, ha azt javasoljuk, ne álljon meg a fentiekhez hasonló jelentéktelen szövegek újraközlésénél – mégiscsak politikusok és nem Nobel-díjasok írták! –, hanem az interneten keressen sokkal szebb és mélyebb üzenetet közvetítő műveket. Erdővidéken biztos sikeres lenne, ha dr. Bán István aláírással Édes anyaföldem! vagy Vadrózsák címmel jelenne meg könyv, ha pedig a tágabb értelemben vett szülőföldről szeretne valamit közreadni, akkor a Székelyföld leírása, amennyiben világszenzációt alkotna, akkor a Sorstalanság vagy éppen a Biblia lenne a megfelelő cím.
