Augusztus vége felé, egy pénteken gyakorlás közben bevillant, hogy „olyan jó lenne egy kis kamarakoncert”, és rögtön kezdtek cikázni az ötletek és gondolatok. „Ágival kellene.” (Kosza Ágnes Franciaországban élő, innen elszármazott művésznőre gondoltam.) Gyorsan telefonáltam Lőfi Gellértnek, hogy amíg Ági itthon van, jó volna zenélni együtt. Gellért épp akkor Lövétén volt, és azt válaszolta: akart hívni, hogy szervezzünk egy kis kamarakoncertet. Nagy segítségünkre volt a Krisztus Király-templom plébánosa, aki helyet biztosított és kihirdette az épp csak eltervezett koncertet. Hétfőn már kezdett körvonalazódni az előadás.

Javarészt barokk zeneszerzők műveiből választottunk, ezenkívül két filmzenerészletet is beiktattunk Ennio Morriconétól, mivel ő idén távozott az angyalok kórusába. Kedden elkezdtük a próbákat, amelyek szépsége az volt, hogy mindenki nagyon meg akarta találni a közös hangot. Kevés beszéd, de annál több igyekezet és lélek volt e próbák jellemzője, közben pedig készültek a plakátok, szórólapok. Volt egy ötlet, hogy – a megszokottól eltérően – a három közös művet állva adjuk elő a jobb hangzás miatt, és hogy jól érvényesüljön a fiatalos lendület.

Pénteken fél hatra mindenki megérkezett. Jó volt a hangulat, vidám és bizakodó volt a kis társaság. Még készült pár fénykép a szereplés előtt, és kezdődött az előadás. Szólót játszott Kosza Ágnes, a SepsiArtQuartet tagjai: Miklós Erzsébet Jácinta, Miklós Katalin, Lőfi Gellért, Simon Gellért, billentyűn kísért Ambrus Sándor. Koncert után családias beszélgetésre került sor volt tanárainkkal, szülőkkel, barátokkal, és Sipos Zoltán tanár úr szavai szerint ez a kis műsor ünnepi megemlékezésnek is megtette, hiszen akik részt vettünk benne, mind a Plugor Sándor Művészeti Líceumban tanultunk, és reméljük, örömet tudtunk szerezni hallgatóinknak, mert számunkra ez volt a legfontosabb cél.

Köszönjük utólag is a biztatást és a tapsot. Reméljük, lesz ennek még folytatása.

Miklós Teréz