Most, hogy megvoltak a helyhatósági választások, és mindenki nyert (leszámítva azokat, akik nem), reméljük, minden jobbra fordul, miután a románok többsége a baloldali párt után a jobboldaliakra szavazott. A magyarok az átlagnál kevesebben mentek el szavazni, mert ők úgy látszik a sült galambokban reménykednek, és nem piszkítják be kezüket a tintás pecsételővel.
A kezdeti sikerhirdetés után a Nemzeti Liberális Párt elnöke, Ludovic Orban már nem is nagyon elégedett, mert nem érték el a közvélemény-kutatások által jósolt eredményeket. Ezért egész biztos, hogy a közvélemény-kutatók vagy a szavazatszámlálók a hibásak. Tévedni emberi dolog, de szavazatszámlálói hiba is lehet. Ez történhetett az Olt megyei Piatra Olton is, ahol egy USR–PLUS színekben induló jelölt egyetlen egy szavazatot sem kapott, pedig azt állítja, hogy ő legalábbis saját magára szavazott. És ráadásul a családban négyen vannak, akiknek elméletileg szintén őt kellett volna támogatniuk. Bár ki tudja, lehet, a felesége azért nem szavazott rá, mert rájött, hogy már egyszer rosszul választott, amikor hozzáment.
Orban látva, hogy néhány nagyváros, mint Temesvár, Gyulafehérvár és Brassó várai elestek számára, megijedt, hogy a végén még más pártokkal is osztozkodnia kell a hatalmon, ha az országgyűlési választásokon is csak ilyen eredményeket érnek el. Az év végi választásokig még van, és nehogy a végén a vörös pestissel kelljen összeállniuk, ha összevesznek a babarongyon az USR–PLUS-szal. Sőt, még a magyarok is szóba jöhetnek, de addig – amint azt Rareș Bogdan is megmondta egy tévéadásban – Kelemen Hunornak kívülről meg kell tanulnia az alkotmány első cikkelyét az egységes nemzetállamról.
Bukarestben a volt főpolgármester asszony, Gabriela Firea állítólag azért veszített, mert a bukarestiek saját bőrükön érezték, hogy nincs meleg víz, és azért választottak újat, egy matematikust, Nicușor Dant, mert abban reménykedtek, hogy ő már rögtön nekiáll vizet melegíteni. Persze, ez nem megy olyan gyorsan, és még egy darabig a vizes lepedőt Firea asszonyra lehet húzni, aki a távhőszolgáltatót eladósította. Ezzel egy ideig az új polgármester még moshatja kezeit víz nélkül is. Különben Firea asszony hányja a hídlást, tolvajt kiált és a választás megismétlését követeli, mert kiderült, hogy a szavazás után a szavazócédulákat tartalmazó zsákokban ellenfele pártemberei matattak. Úgy látszik viszont, hogy a bukaresti ötödik kerület választói nagyon meg vannak elégedve régi, (Cristian Popescu) Piedone nevű polgármesterükkel, akit első fokon tavaly decemberben nyolc és fél évre ítéltek a Colectiv-ben történt tűzeset kapcsán. Egy darabig a fejét követelték, de mára már szentté és ismét polgármesterré avatták. Különben a korrupció nálunk annyira megszokott dolog, hogy újraválasztották a Teleorman megyei Alexandria polgármesterét is, aki már 12 éve áll a város élén, és amikor megkérdezték, miként vélekedik a korrupcióról azzal vigasztalta a hallgatóságát, hogy: „A korrupció nem tűnik el. Amíg pénz lesz, amíg pénzforgalom van ezen a földön, addig lesz korrupció” (Biztató, nemde?)
Aki elhiteti választóival, hogy valami látványosat művel polgármestersége alatt, az számíthat rá, hogy még halála után is újraválasztják, mint ahogy a deveselui polgármesterrel is történt, akit elhunyta után két héttel ismét megválasztottak. Valószínű neki tulajdonítják, hogy a rakéta-elhárító rendszert telepítő amerikaiakat oda vitte. A választásokat állítólag azért kellet megszervezni, mert a szavazócédulák már ki voltak nyomtatva (!). Így legalább nem vesztek kárba a cédulák. Mindenesetre új választást kell kiírni, csak azt nem tudom, hogy következőkor nem őt választják-e meg ismét post mortem.