Nem engedte be a migránsokat, bíróság elé állították Salvinit

2020. október 5., hétfő, Világfigyelő

Vádat emeltek Matteo Salvini, az olaszországi Liga párt vezetője ellen, amiért belügyminiszterként nem engedett kikötni egy migránshajót az olasz partoknál. Az ügyet hatalmas sajtóvisszhang kíséri, a per helyszínén, a szicíliai Catania városában tüntetéseket tartottak Salvini hívei. A bírósági ügy egy migránscsoport feltartóztatását érinti, amely tavaly nyáron a Gregoretti olasz katonai hajóval érkezett a szicíliai partokra. Újabb eljárás indulhat ellene az Open Arms civil hajó kikötésének megtagadása miatt is.

„Bíróság elé állítanak, mert megvédtem hazámat, életeket mentettem, tiszteletben tartottam a törvényeket és felébresztettem Európát” – hangoztatta a volt belügyminiszter Matteo Salvini, az ellenzéki Liga párt vezetője a szicíliai Cataniában pénteken este az előzetes brósági tárgyalás előtt. Mint mondta, tisztában volt vele, hogy a nem kormányzati szervezetek (NGO) megállítása kockázattal jár, de soha nem gondolta, hogy belügyminiszteri munkája végzése miatt bíróság elé állítják. „Nyugodtan megyek bíróságra, lelkiismeretem tiszta, mivel emberéleteket mentettem meg és megvédtem hazámat” – jelentette ki. Leszögezte továbbá: nem engedhette meg, hogy Olaszország Európa migránstáborává váljon. Arra is rámutatott: ez az első alkalom Európában, hogy egy minisztert kormánya döntéseiért állítanak bíróság elé.

A Gregoretti katonai hajó 135 fős migránscsoporttal tavaly július 28-án kapott engedélyt a kikötésre a szicíliai Augustában, a migránsok partra szállását azonban akkori belügyminiszterként Salvini nem engedélyezte. Feltételként azt szabta, hogy a csoport tagjai ne maradjanak Olaszországban, hanem osszák szét őket az erre önkéntesen jelentkező európai uniós tagállamok között. Matteo Salvini szeptember 24-től közösségi felületein közölte védekezési iratát, amelyben leszögezte: a betegeket partra szállították, a hajón végül százan maradtak, és nem voltak veszélyben, ellátásuk és egészségügyi ellenőrzésük folyamatos volt. Várakoztatásuk a szétosztás európai megszervezése miatt bizonyult szükségesnek, és mindez a kormány teljes bevonásával zajlott. Salvini elutasította a vádat, miszerint bűncselekményt követett el, egyebek között azzal, hogy túszul ejtette a csoport tagjait, amiért tizenöt évig terjedő börtönt kockáztat. A politikus mentelmi jogát februárban vonták meg, és mivel volt kormánytagról van szó, az úgynevezett miniszteri bíróság testülete előtt zajlik a tárgyalás.

Az első előzetes tárgyalás amúgy négy órán át tartott. A miniszteri bíróság úgy döntött, hogy az ügyben további üléseket tart, és tanúként meg kívánja hallgatni a miniszterelnök mellett a volt és jelenlegi kormány több tagját, közöttük a Salvini vezette Liga párt volt szövetségese, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetőjét, Luigi Di Maiót, Luciana Lamorgese jelenlegi belügyminisztert, valamint Elisabetta Trenta volt védelmi minisztert és Danilo Toninelli volt közlekedésügyi minisztert, aki a kikötőkért volt felelős. Bírósági források szerint az előzetes ülésen az ügyészség ismételten a Matteo Salvinivel szembeni eljárás lezárását szorgalmazta, azt hangoztatva, hogy a volt belügyminiszter nem követett el bűncselekményt. A vádemelést egyedül civil szervezetek szorgalmazzák, akik a Gregoretti hajóval érkezett migránsokat képviselik. A La Repubblica szerint nehéz jogilag megmagyarázni, mi a különbség van a tavaly nyáron egymás után érkező migránshajók között, miután egyik esetében vizsgálat indult Salvini ellen, más hajók esetében viszont nem. Elemzők rámutattak, hogy az illegálisan érkező bevándorlók feltartóztatása sem minősíthető szokatlannak. Hangsúlyozták, hogy a bírósági üggyel nem Salvini, hanem az olasz állam hitele forog kockán.

Az ügyet amúgy hatalmas érdeklődés kíséri, Catania városát három napra a Salvini mellett és ellene tüntetők foglalták el. A Liga csütörtöktől a kikötő területén mindenki előtt nyitott találkozókat rendezett Az olaszok a szabadságot választják mottóval a párt politikusai és más jobboldali közéleti résztvevőkkel. Többek között jelen van a Matteo Salvini tanácsadójaként ismert Giancarlo Giorgetti, valamint Angela Maraventano volt lampedusai alpolgármester. A találkozó szombat délelőtt szolidaritási tüntetéssel zárult, amelyhez a Liga szövetségese, Giorgia Meloni az Olasz Testvérek elnöke, valamint Antonio Tajani, a Hajrá, Olaszország alelnöke is csatlakozott. A bírósági meghallgatás után Salvini is beállt a tüntetők közé. A magasba emelt táblákon a Mindannyiunkat állítsatok bíróság elé! és Stop a migránsinvázióra! feliratok voltak olvashatók. A jobboldal szervezte megmozduláson Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek elnöke A határok védelme az olaszokat védelmez transzparenssel vonult fel. Hangoztatta, hogy a baloldal politikai perrel támadja Matteo Salvinit. Catania utcáit baloldali ellentüntetők is ellepték, akik Salvini arcképével dekorált vécépapírtekercsekkel bombázták a bíróságot védő rohamrendőröket. Egyesek a Liga pártzászlóját is felgyújtották.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1231
szavazógép
2020-10-05: Világfigyelő - :

Emelik az orvosi béreket, büntetik a hálapénzt (Magyarország)

Elfogadta a magyar kormány a Magyar Orvosi Kamara (MOK) által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó javaslatot, és a hálapénz kivezetéséről is megállapodás született – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videóban, miután szombat reggel – több hónapos előkészítő munka után – találkozott a kormány és a kamara delegációja.
2020-10-05: Közélet - Hecser László:

Virtuális találka Elek apóval

Szeptember végén rendszeresen gyerekzsivajtól hangos Kisbacon: Benedek Eleket, a halhatatlan meseírót ünneplik. Ha az élet – a járvány – nem úgy hozza, idén sem lett volna az esemény az eszes lány meséjéhez hasonlatosan megszervezve. A közös cimborálás elmaradt, de a Benedek Elek Emlékház működtetőinek, Bíró Borókának és Bíborkának köszönhetően a virtuális térben történt találkozás olyan jól sikerült, hogy nem kizárt, hagyomány válik belőle.