Október 6-án, nemzeti gyásznapunkon az 1848–49-es forradalom és szabadságharc véres megtorlására emlékezünk – Sepsiszentgyörgyön tizedszer immár méltó környezetben. Az aradi tizenhárom tiszteletére 2011-ben állított kopjafákat Balázs Antal a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti kis – ez idáig névtelen, de miért ne lehetne Vértanúk parkja a neve? – terecskén, azóta emlékező rendezvényeink ott zajlanak. Tavaly – mert a mikós diákok műsora olyannyira meghatotta – Balázs Antal azt ígérte: idénre még három kopjafával gazdagítja a Vértanúk parkját. És Anti bácsi olyan ember, aki ígéretét teljesíti.
Hogy kinek emlékére álljon a három kopjafa, azt már nehezebb volt eldönteni. Válogatni ugyanis lehet, hiszen az 1849–50-es megtorlások alatt mintegy százötven halálos ítéletet hajtott végre a szabadságharcunkat csupán orosz segítséggel legyőzni tudó, önmagát mégis győztes hatalomnak tartó osztrák kormány. Anti bácsi számára két név nem volt kétséges: a Batthyány Lajosé és a Kazinczy Lajosé.
Batthyány Lajos
Batthyány az első független, felelős magyar kormány miniszterelnöke volt, halálos ítéletének jogi eljárása – a később hírhedtté vált fogalommal: koncepciós per volt. A bécsi forradalom kirobbantásában játszott szerepet, illetve az 1848. október 6-án Bécsben meggyilkolt Theodor Baillet de Latour táborszernagy, császári és királyi hadügyminiszter halálában való bűnrészességet akarták rábizonyítani. A vádirat első változatában olyan képtelenségeket tartalmazott, melyeket még a hadbíró sem mert előterjeszteni, ezért a több hónapon át tartó eljárás során változtattak a vádakon, végül felségárulás bűnében találták vétkesnek Batthyányt – ezért teljes vagyonelkobzásra és kötél általi halálra ítélték. A per során védekezésre ugyan adtak lehetőséget számára, de bűntelenségének bizonyításában eszközeit korlátozták. Bár ha megengedték volna is neki, hogy védelmét Deák Ferenc lássa el vagy hogy István nádor tanúságtételt tegyen ügyében, az is hiábavaló lett volna: az osztrák minisztertanács még júniusban úgy döntött, a magyar szabadságharc vezetésében részt vevő főbűnösöknek el kell nyerniük büntetésüket. Batthyány elítélése tehát politikai döntés volt, s a meglebegtetett uralkodói kegyelem is porhintés volt csupán, hiszen Ferenc József a halálos ítéletek végrehajtása utáni utólagos bejelentésre kötelezte a cs. kir. fővezért. Julius Jacob von Haynau, a „bresciai hiéna” pedig élt is e jogával.
A többi ismert: Batthyány megalázónak találta az akasztást, a börtönben a felesége által becsempészett kis tőrrel felmetszette nyaki ütőereit, sebei azonban nem voltak halálosak. Az ítélet-végrehajtásra kijelölt napon, a bécsi forradalom kitörésének és Latour meggyilkolásának évfordulóján annyi izgatószert adtak be Batthyánynak, míg végül kétfelölről támogatva ugyan, de saját lábán ment ki az Újépület mögötti vesztőhelyre. Sebei miatt akasztani nem lehetett, ezért a pest-budai katonai kerület parancsnoka, Johann Kempen von Fichtenstamm altábornagy (aki mellékesen később Pest város díszpolgára lett) úgy döntött, agyonlöveti Batthyányt. A volt miniszterelnök a kivégzőosztag előtt fél térdre ereszkedett. „Éljen a haza! Rajta, vadászok!”, kiáltotta.
A sepsiszentgyörgyi Vértanúk parkjával kapcsolatban még egy fontos adalék kívánkozik ide. A katonai parancs értelmében Batthyány holttestét még aznap éjszaka a józsefvárosi temetőben kellett volna elföldelni, jeltelen sírban. Szántóffy Antal józsefvárosi plébános azonban – a család kérésére – szabályszerűen ellopta a holttestet, a ferenciek zárdájába szállította, ahol – egyházi szertartás mellett – a kripta egyik sírboltjába temette el. A tetem befalazása után elhelyezett vörös márványlapnak a belső felén volt a felirat: „1849dik évi October hó 6kán az Urban elhunyt G · B · L · áldás és béke hamvaira.” Holttestének maradványait 1870-ben szállították át a kerepesi temetőbe, ahol sírja fölé halálának 25. évfordulóján emeltek mauzóleumot.
A Vértanúk parkjában 2011-ben felállított tizenhárom kopjafa mindenikében egy dióban az aradi vesztőhelyről származó földet helyezett el Balázs Antal. Batthyány kopjafáján üresen hagyta a diónak szánt helyet. Majd valaki hoz egy félmaréknyi földet Batthyány budapesti mauzóleuma mellől.
Kazinczy Lajos
A Vértanúk parkjában most felállított három új kopjafa közül a második esetében sem volt kérdéses, kinek a neve kell hogy rákerüljön. Kazinczy Lajos honvédezredesnek, a nyelvújító Kazinczy Ferenc legifjabb fiának valójában neve miatt kellett meghalnia. Kazinczy egy északkelet-magyarországi hadosztály és az észak-erdélyi csapatok maradványainak parancsnokaként az oroszoknak adta meg magát. Nem volt magas rangú tiszt, a hadtestparancsnokságot is csupán egy napig töltötte be, és azt is arra használta fel, hogy letegye a fegyvert. Perében védekezése során hangsúlyozottan kérte ennek figyelembe vételét, a hadbíró azonban felségsértés bűnében vétkesnek találta, a haditörvényszék pedig teljes vagyonelkobzásra, valamint lőpor és golyó általi kivégzésre ítélte. Haynau az ítéletet jóváhagyta, Kazinczyt október 25-én az aradi vár sáncárkában agyonlőtték. Halálakor öt nappal múlt huszonkilenc éves.
Kazinczy agyonlövésével az osztrák kormány a nemzetközi felháborodás miatt kénytelen volt felfüggeszteni a politikai okokból történő kivégzéseket. Ekkorra már a győztes hatalom elérte célját, éspedig hogy az országot megfosszák a politikai és katonai elittől, képtelenné téve ezáltal egy újabb, hasonló szabadságharcra. Kazinczy meggyilkolása nem illett bele ebbe a folyamba, hiszen ezredesi rangfokozattal nem tartozott sem a politikai, sem a katonai elithez. Az ő kivégzését a magyar értelmiségnek szánta üzenetként az osztrák kormány.
Kazinczy Lajost a 15. aradi vértanúként emlegeti a szakirodalom. Ismert, hogy az osztrákok október 6-án a honvédség tizennégy katonai vezetőjének halálos ítéletét szándékoztak végrehajtani Aradon, Lenkey János tábornok esetében azonban még az ítélethozatalt is felfüggesztették, mert a vádlotton az elmezavar jelei mutatkoztak. Lenkey, a 14. aradi vértanú négy hónapi raboskodás után az aradi vár börtönében, elborult elmével halt meg.
Kazinczy Lajos kopjafája a Vértanúk parkjában teljes: Anti bácsi tíz éve tartogat még egy dióhéjnyi aradi földet, azt most behelyezte a kopjafába. Kis székely szalag van a dióra rögzítve: Kazinczy ugyan nem volt székely, de tiszteletünket – akárcsak a többi „szentemlékű vértanú”, ahogyan Kossuth nevezte őket 1890-ben fonográfra mondott beszédében – kivívta.
Csány László
Nehezebb volt eldönteni, kinek neve álljon a Vértanúk parkjában most felállított harmadik kopjafán. Ormay Norbert honvédezredes, az első aradi vértanú neve tűnt volna legkézenfekvőbbnek, hogy mégis a Csány László volt erdélyi kormánybiztos, a Szemere-kormány közmunkálat- és közlekedésügyi minisztere érdemelte ki e megtiszteltetést, annak több oka van.
Csány erdélyi kormánybiztosi megbízatása Gábor Áron ténykedésének idejére esik, a Bem erdélyi hadseregének ellátásával, valamint Erdély politikai közigazgatási ügyeinek rendezésével megbízott Csány pedig nem csupán tisztelője, de feltétlen híve és támogatója is volt Gábor Áronnak. Halálos ítéletét tulajdonképpen épp ezzel „érdemelte ki”: Hermann Róbert hadtörténész szerint bűne nem annyira minisztersége lehetett, hanem az a szakadatlan tevékenység, amit kormánybiztosként előbb a dunántúli, majd az erdélyi hadsereg harcképességének növelésében, erőforrásai biztosításának érdekében kifejtett. Erre utal ugyanis a perükben (vele egy napon végezték ki Jeszenák János bárót, Nyitra és Pozsony megye kormánybiztosát is) született ítélet, mely nem részletezi bűneiket, csupán általánosságokban „bizonyítja” rájuk a felségárulást.
Csány Lászlót és Jeszenák Jánost négy nappal később végezték ki, mint gróf Batthyány Lajost és az aradi tizenhármat. Pesten, az Újépület melletti fapiacon állították fel a két bitófát, a hóhér először Jeszenákot szólította. Csány hidegvérrel nézte társa kivégzését, a tábori pap megszánta, odaszólt neki, hogy ne nézze, forduljon el. Csányi azt válaszolta: „No, már miért ne nézném? Hiszen hozzá kell szoknom.” Majd amikor őt vezették a bitófa alá, utolsó szavai ezek voltak: „Hazámért ezt is szívesen!”
Csány László volt az osztrákok kezére került három miniszter egyike: Aulich Lajos hadügyminisztert október 6-án Aradon végezték ki, Duschek Ferenc pénzügyminisztert szintén haditörvényszék elé állították, de csak rövid ideig szenvedett fogságot. Később több emigrált politikai vezetőt jelképesen akasztottak fel, köztük Kossuth Lajost is 1851. szeptember 22-én.
Van még egy oka annak, hogy Csány László kopjafát kapott a Vértanúk parkjában: emlékezete sokban hasonlatos a Gábor Áronéhoz. Zalaegerszegen, Háromszék testvérmegyéjének központjában egész alakos szobrot állítottak 1931-ben Csány Lászlónak, az alkotás annak a hosszúfalusi származású Istók Jánosnak a műve, aki Gábor Áron első, Bereckbe szánt szobrának pályázatát is megnyerte 1899-ben. Csány szobrának elkészítésére is, akárcsak a berecki Gábor Áronéra, közadakozásból szándékoztak összegyűjteni a pénzt, e célból bálokat, különféle társadalmi eseményeket szerveztek, a pénz azonban lassan gyűlt, majd az első világháború lehetetlenné tette a szoborállítást – akárcsak a bereckiek esetében. A két világháború között újrakezdték a zalaiak a gyűjtést a Csány-szoborra, a bereckiek szintén a Gábor Áronéra, sikert azonban – több kudarc, de egy konok székely, a tordai származású Borbély György tanár kitartásának köszönhetően – csak a zalaiak értek el, a Csány-szobor felavatására végül 1931. október 11-én került sor. Bereckben az Istók János szobrát nem sikerült felállítani, a székely nemzet hősének csak sokkal később, 1992-ben avathattak szobrot szülőhelyén.
Csány László Vértanúk parkja-beli kopjafája, akárcsak a Batthyányé, befejezetlen. Hiányzik belőle egy diónyi föld, mely lehetne a Fiumei úti temetőben levő sírjáról is, de akár a zalaegerszegi szobra mellől is. A szép, az igazi az lenne, hogy – ha már örökbe fogadták az aradi tizenhármak kopjafáját – mikós diákok gyűjtsék be a két diónyi hiányzó földet.
