Egészségügyi miniszterünk még szeptember közepén is az első hullám második púpjáról beszélt – érthető, ha azt nézzük, hogy Romániában nyáron sem volt egy kis nyugalom e téren, mint más európai országokban, hanem folyamatosan emelkedett a megbetegedések száma, de kicsit gyanús az egybeesés a választási kampánnyal, amikor nemigen kérték számon a távolságtartást, sőt, újabb lazításokat hirdettek meg. Szeptember 27-e után változott a lemez, most már újra szigorításokat vezetnek be, és riogatják a lakosságot.

Ok természetesen van rá, a rendszer máris túlterhelt. A kovidos ágyak száma már a viszonylag kevéssé fertőzött Hargita megyében is kevés, a Neamț megyei Karácsonkőn pedig október 7-én több beteg várakozott naphosszat – volt, aki 14 órán keresztül! – a kórház udvarán, a szabad ég alatt, étlen-szomjan; némelyik egy egyszerű hátasszéken ülve kapott perfúziót. Még jó, hogy kapott, és hogy nem verte el az eső. De mi jön ezután? A betegek száma minden előrejelzés szerint tovább növekszik, és ezt főként korlátozásokkal próbálja fékezni a kormány, mert ágyat és felszerelést lehet ugyan vásárolni, de a megfelelően képzett személyzet létszámának gyarapítására a jelek szerint elképzelése sincs a szaktárcának. Igen, ez nem megy egyik napról a másikra, de valamit tenni kell az orvosok itthon tartására, hazavonzására, és nem csupán a járvány miatt, ami sok egyéb megoldatlan gondját is felszínre hozta a hazai egészségügyi ellátásnak.

Arról nemigen beszélnek a hatóságok, hogy nálunk a legmagasabb a koronavírushoz köthető halálozási ráta egész Európában. Az orvosoknak van erre magyarázatuk: a lakosság egészségügyi állapota rosszabb, a sok évtizedes alulfinanszírozottság miatt több az elhanyagolt betegség, kevesebb a gyógyszer, a korszerű kórház, és főként az orvos, mint a fejlettebb országokban. De ezt semmiféle korlátozás nem fogja megoldani. A kormánynak hét hónapja volt arra, hogy kiépítse a védelmet – tábori kórházak létrehozásával, az első vonalbeli személyzet bérének jelentős (akár ideiglenes) megemelésével, a fertőzési gócok gyorsabb felszámolásával, a kapcsolati személyek azonnali elszigetelésével, a szabálysértők következetesebb számonkérésével –, de még a szükségállapot végén megígért maszkoknak is csak húsz százaléka ért el a rászorulókhoz.

Úgy tűnik, semmi mást nem tudnak kitalálni a bezárásoknál, és azokat sem indokolják meg hihetően, a színházak hamarabb áldozatul estek, mint a játéktermek vagy a zarándoklatok. A vírustagadók és a szociáldemokraták mellett ez a hiányos és ellentmondásos, inkább tiltásokra és ijesztésre, mint érvekre és a hatékonyság növelésére alapozó fellépés is aláásta a hitelüket. Még lehet segíteni a helyzeten, a kormánypártnak minden eszköze megvan ahhoz, hogy megakadályozza az egészségügyi rendszer összeomlását, de egyetlen látható célja a választások megnyerése, ez pedig vékony deszka a közelgő viharhoz.