Valaha minden vidéknek megvolt a maga jellegzetes ízű almája, cseresznyéje, szilvája vagy barackja. E gyümölcsfajták hosszú évszázadok alatt fejlődtek ki egy-egy adott területen, így volt idejük alkalmazkodni a vidék környezeti viszonyaihoz (például a talajhoz, az uralkodó szélviszonyokhoz, a szűkös vagy épp bőséges csapadékhoz, a kártevőkhöz és az átlagos hőmérséklethez).

Ma már csak kisebb falvak kertjeiben, faluszéli gyümölcsösökben pillanthatunk meg néha egy-egy efféle öreg, göcsörtös fát. Legtöbbször kiszorították őket azok a fajták, amelyek a nagyobb gazdaságokban is könnyebben nevelhetőek, vagy több termést hoznak.

Valaha Európa-szerte nagyon híresek és keresettek voltak a magyar szilvafajták. Volt is belőlük szép számmal! Másféle szilvából érdemes lekvárt főzni, más való a süteménybe, más aszalni, más savanyítani, és megint más megenni. Legismertebbnek a besztercei szilva számított, amelyet aszalásra és lekvárkészítésre egyaránt használtak.

A diófát régen kutak mellé, szőlősorok végébe, valamint kertekbe ültették. A különböző fajták neve igen beszédes: a kődió például nagyon kemény héjáról kapta a nevét, a cinegedió héja pedig olyan vékony, hogy a néphit szerint még egy cinegéhez hasonló kismadár is fel tudja törni. A diót nagyon sokféleképpen hasznosították. Leveléből gyógyteát, borogatáshoz való főzetet készítettek. Zöld héját hajfestésre, napozóolajnak használták, de a zöld dió befőttként eltéve különleges csemegének számít. A dióbélből gyógyhatású olaj is készíthető, de magában elropogtatva is finom csemege.

Budai Domokos, mosolygós batul, húsvéti rozmaring — hinnéd-e, hogy ezek a gyümölcsök almafán teremnek? Az elsőt nemesítője saját testvére után nevezte el, a másik neve arra utal, hogy régen az almát előszeretettel tárolták a boglyák alján (a batul név a román szénaboglya szóból származik). Régen a több tucat közismert almafajtát más-más célokra használták: míg az egyik nyári és őszi fogyasztásra volt alkalmas, a másikat inkább süteménybe sütötték vagy kompótot főztek belőle, és olyanok is voltak, amelyek akár tavaszig is elálltak a pincében anélkül, hogy megfonnyadtak volna. (ngkids.hu)