Megnőtt a megbetegedések száma az előző 14 napban és meghaladta a három ezreléket a koronavírus-fertőzöttségi arány Dálnokon és Kommandón, így a megyei vészhelyzeti bizottság keddi határozata szerint október 21-től a járvány leküzdését célzó vörös forgatókönyv lép érvénybe mindkét településen. A megszorító intézkedések jegyzékét honlapján tette közé a kormánybiztosi hivatal.
A legfontosabb döntés a kötelező maszkviselés, az érintett településeken gyakorlatilag ez mindenhol érvényes az öt évesnél idősebbek számára, zárt és nyílt közterületen egyaránt, illetve a tanintézmények bezárása: az oktatás a következő két hétben virtuális térben zajlik majd. Az istentiszteletek, misék a járványügyi szabályok betartása mellett megtarthatók a templomokban vagy azok külterületén, ám zarándoklatokon vagy búcsúkon csak a helyi lakosok részvétele engedélyezett. Magánrendezvényeket, azaz esküvőket, keresztelőket ezeken a településeken sem lehet tartani és korlátozzák a vendéglők, bárók, kávézók működését is, hiszen belső tereikben nem szolgálhatják ki a vendégeket, a szállásadók – panziók, szállodák – keretében működő kávézók, vendéglők csupán a szállóvendégeknek szolgálhatnak fel italt, ennivalót. Teraszokon azonban továbbra is engedélyezett a vendégek ellátása szigorú feltételek mellett: két méteres távolságtartás, egy asztalnál legtöbb hat személy foglalhat helyet, amennyiben nem egyazon család tagjai. Felfüggesztik a bárok, játéktermek, diszkók, sporttermek tevékenységét is, és nem engedélyezett az előadások szerevezése sem, sporttevékenységek szabadban legtöbb tíz fő részvételével tarthatók.
A vészhelyzeti bizottság határozata korlátozza a köztéri csoportosulásokat: legtöbb hat – nem egy családból származó – személy közlekedhet csoportban a szabadban.
A közintézményeknek, kereskedelmi egységeknek, munkáltatóknak egyaránt kötelezővé teszik a járványügyi szűrés megszervezését, a kézfertőtlenítés biztosítását ügyfeleik és munkatársaik számára egyaránt, ugyanakkor javasolják, hogy ahol megoldható, térjenek át távmunkára. Amennyiben ez nem kivitelezhető, a hatóságok a munkaidő felosztását javasolják, hogy ezáltal is elkerülhető legyen a tömegek kialakulása a közszállításban vagy a munkavégzési helyszíneken.