A digitális oktatás időszakában gyermekeink elképesztő mennyiségű időt töltenek a képernyők előtt és a világhálón: akár a leckéik, feladataik okán, akár, mert a tavaszi karantén időszaka alatt még az is rákapott a közösségi oldalak nyújtotta „élvezetekre”, aki azelőtt nem élt ezzel a „szerrel”. Mindeközben a szülők jó eséllyel otthonról próbálnak dolgozni, ám a legtöbb esetben nincsenek is otthon. És amikor igen, már alig jut energiájuk arra, hogy figyelemmel kísérjék, mennyi időt és mivel töltenek a virtuális térben a gyermekeik.

A „digitális szülővé” válás ma már megkerülhetetlen felelősség, és az egyik legnagyobb csapda, ha úgy érezzük, hogy nincs semmi probléma, s ahogy a tévén felnőtt nemzedékből, a mostaniból is csak ember lesz valahogy.

Úgy tűnik, ma már az egyetlen működőképesnek tűnő stratégia, ha próbálkozunk, figyeljük, méricskéljük, hogy mennyi időt töltenek el a képernyő előtt a gyermekeink, és ha úgy látjuk, hogy ki kell zökkenteni őket egy kicsit, akkor tegyük meg!

Minden gyermek más, és máshogy hat rájuk a technológia: van, akit könnyen magába szippant, van, akit nem, sőt, ez egyetlen gyermek esetében is életkoronként változó lehet. Néha korlátokat kell szabni, ugyanúgy, ahogy ezt az élet más területén is megtesszük. A teljes tiltás ugyanakkor biztos kudarc: csak a saját családi hekkereinket bátorítanánk vele.

A médiafogyasztás területén jelentkező nagyon markáns generációs különbségek is megnehezítik a dolgunkat. Az X-generációs szülő nem biztos, hogy ismeri a legfelkapottabb „tiktokereket”, fogalma sincs róla, hogy melyek a legmenőbb közvetítések a Twitchen, és miért kell jobbra-balra „szvájpolni” a Tinderen.

A közösségi oldalakat használó gyermekek és fiatalok elektronikus formájú kapcsolatai érzelmileg kevésbé kielégítőek, mint az „offline”, természetes kapcsolatok. Ugyanazon üzenet átadása interneten keresztül vagy személyesen teljesen más hatást fejt ki, hiszen csak a nyers szöveget látjuk minden érzelmi töltet nélkül, a gesztusok, a hangsúly és a mimika kihagyásával.

Gyermekeink életében egy másik romboló tényező a kialvatlanság, és ez is a képernyőhasználathoz köthető.

Bizonyára már többen voltunk olyan helyzetben, amikor este, lefekvés előtt öt percre magunkhoz vettük a telefonunkat, hogy megnézzük az értesítéseket, aztán véletlenül az ötből ötven perc lett.

Minden, alvásidőből elvett perc vagy óra kihatással van a másnapi teljesítményre és állapotra. Egy kutatás szerint a serdülők 60 százaléka lefekvés előtt egy órával még telefonozik. Hiába számít arra, hogy egy idő után úgyis elalszik, ugyanis a telefon kék fénye szinte ugyanolyan élénkítő hatással van az ember szervezetére, mint a koffein. Tehát minél többet telefonozik este, annál tovább marad ébren, nem fog egyszerűen kidőlni a fáradtságtól. Ha pedig a gyermek fáradtan, kialvatlanul ébred másnap, sokkal ingerlékenyebb, érzékenyebb, és nem lesz képes olyan minőségben végezni a munkáját, mint normál esetben. És ha „vörös” a település, és az oktatás online megy, ismét egy villogó monitor előtt találja magát.

A képernyők által generált hatás ellen nincs konkrét gyógyszer, egyetlen ellenszere az önkontroll. Meg kell találni az egyensúlyt a természetes érintkezések és az online kapcsolatok között.

Kertész Tibor,
a Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs központjának munkatársa

(folytatjuk)