Az első és legszembeötlőbb visszásság már rögtön a kezdetekkor kitűnt: ama várva várt decentralizáció ezúttal is csak látszólagos, a névtelen, arctalan prefektúra által kinevezett bizottság nem helyi sajátosságokat figyelembe vevő döntéseket hoz, hanem a Bukarestben megszabott irányelveket alkalmazza. Szigorúan a számokat követik, nincs elbírálási joguk, az adott település helyzetét legjobban ismerő helyi hatóságok véleményére pedig senki sem kíváncsi. Egy kisebb község polgármestere például hiába magyarázza, hogy az az egy vagy két fertőzött régóta nem is él a faluban, csupán személyi igazolványa szól oda, a megyei illetékesek rá sem hederítenek, sárgítják, vörösítik a települést, mert a rendelkezések ezt írják elő. Be kell zárni az iskolát, kötelező a maszk viselése, pedig valójában nincs is beteg a faluban.

Egy másik igencsak torz helyzetre a napokban derült fény. Aggódva figyeltük az elmúlt hetekben, hogy a főváros után Erdély válik a legfertőzöttebb régióvá, sorra vörösödnek a megyék, bénulnak le a nagyobb városok. Egy bukaresti hírportál fedezte fel ennek okát: nagyságrendekkel kevesebb tesztet végeznek Olténiában és Moldvában, mint tájainkon, így nem csoda, hogy kevesebb beteget azonosítanak. A 700 ezres lakosságú Kolozs megyében naponta 2500 személyt tesztelnek, míg a 270 ezres Giurgiuban egy nap alatt 72 koronavírustesztet végeztek. De nem jeleskedik a csodaként számontartott, 430 ezer lakosú Olt megye sem, amelyben már augusztusban bevezették a szigorításokat, és mindenki példaként mutogatja, hogy lám, sikerült megfékezniük a járványt – ott naponta körülbelül 400 tesztet dolgoznak fel. Mindez nemcsak azért veszélyes, mert egyes régiók kárörvendően mutogatnak másokra, hogy lám, ott hogy elszabadult a járvány, hanem azért is, mert a sokat tesztelő megyékben egyre növekszik a lakosság aggodalma és veszélyérzete, miközben máshol nyugodtan járnak-kelnek, abban a hitben, hogy rájuk nem leselkedik a vírus.

Új helyzetről lévén szó, nehéz jó megoldást találni, tulajdonképpen a világon mindenhol kísérleteznek, keresik a megfelelő módot a vírussal való együttélésére, túlélésre. Románia esete mégis kirívó, nemcsak azért, mert az itteni döntésekkel nekünk kell együtt élnünk, hanem azért is, mert a bukaresti hatalom látványosan hárítani próbálja a felelősséget. December elején bármi áron választásokat akarnak, így általános lezárás, országos korlátozások szóba sem jöhetnek, a kellemetlenségekért pedig vigyék el a balhét a helyi bizottságok. Ideig-óráig lehet, hogy működik e struccpolitika, de ha továbbra is ilyen mértékben ível felfelé a járványgörbe, muszáj lesz szembenézni a valósággal. Az intenzív terápiás helyek és lélegeztetőgépek hiányát már nem lehet a helyiekre fogni.