Segítséget kértem és kaptam Sepsiszentgyörgy utcaneveinek tisztázásában — köszönet érte, tisztelt M. K.! A hivatalos listán 206 utca, tér és sétány szerepel. Új és régi elnevezéssel, magyarázattal némelyiknél a behatárolás megkönnyítése végett külön rovatban a helyi tanács határozatainak száma/dátuma.
E hivatalos papír birtokában eljátszadoztam a statisztika, a számok különös, sokatmondó tényével, beszédességével. Az RMDSZ-előválasztások sikerességét könnyítendő, a Háromszék március 27-i számában közölt szavazókörzetek és a hozzájuk tartozó utcák, terek listáján még csak 203-at sikerült lajstromoznom, ezért a polgármesteri hivatal táblázata, mert abban hárommal többet találtam, hihetőbb. Kilyént kihagytam a játékból. Az összes közül 86-ot neves-híres személyiségről kereszteltek el, ami az utcanevek 43 százalékát jelentené. A többi növény, állat, földrajzi fogalmak, emberi alkotások stb. nevét viseli a helyi lakosság fantáziájának, az örökölt hagyománynak megfelelően...
Hogy mi bajom nekem, a municípium adófizető polgárának az utcák nevével? Először is az, hogy újsághír olvastán bennem is megszólalt a remény halovány sugara: hátha harmadszori kísérletre az új városvezetőségnek sikerül az erre legérdemesültebbről, Petőfi Sándorról nevéhez illő utcát — ha nem is főutat — elnevezni.
Másodszor pedig a közelmúlt emléke, amikor a sétányom lakói közelharcához csatlakozva próbáltam megvédeni a Testvériség allé régi, szép hírnevét, becsületét. S érveltem azzal írásban is, ha Înfrăţirii utca nem létezett hivatalosan, hogy merte a törvénytisztelő milícia lakosság-nyilvántartó osztálya ,,buletinembe" pecsételni 1988 februárjában. S e hivatalos pecsét birtokában mertem ,,ágálni" úton-útfélen, mindenféle hivatalos iraton a biztos lak- és nyugvóhely birtokában?! A megyésítés évében átadott tömbház ,,őslakói" állítják, hogy sohasem laktak ők az Andrei Şagunában, az egy szomszéd utca. Az utcanévtábla is eredeti, olvassam, s higgyek nekik. Nem azoknak, akik kitalálták három évvel ezelőtt, hogy a Testvériség-Înfrăţirii hivatalos volt, s mégsem! Hogy Şaguna püspök a hatalmas szobra mellett hosszabb utcát érdemel, mert 1849 tavaszán azzal járult hozzá a szabadságharc és forradalom mielőbbi leveréséhez, hogy ,,osztrák megbízásból segítségül hívta a Havasalföldön állomásozó cári orosz csapatokat, aminek következtében Háromszék határán, jóval a nyári orosz invázió előtt, kiömlött a Petőfi által is oly nagyra becsült székely vér, amelynek minden kis cseppje drága aranyat ér". Zonda Attila írásából idéztem, a Történelmi Magazin 2005/10-es számából.
Emigyen ,,értékelve" forradalmi tevékenységét, Sepsiszentgyörgy magyar többségű tanácsa senkitől nem kényszerítve szavazta meg, hogy légyen hatalmas állószobra is, ne csak utcája a Szemerja negyedben. De a világszabadság hirdetőjének, a forradalmár költőnek, akit a kommunista rendszer sem tagadott meg, neki nem jár egy fél kilométernyi főutca! Neki, aki két nappal halála előtt ezt írta imádott feleségének: ,,...Csík-Szeredának és Kézdi-Vásárhelynek gyönyörű vidéke van, Sepsi-Szentgyörgyé talán még szebb, a város is jobban tetszik. Majd körülményesebben megvizsgáljuk, ha együtt utazzuk be Háromszéket, mint a fészket rakni akaró fecskék..."
Marosvásárhely magyar lakossága hasztalan küzd a Kossuth utcájáért, amióta román fővezére van. Mi, még ideig-óráig többségben levő székelymagyarok magyar városi s megyei vezetéssel tehetetlenebbek vagyunk. Még higgyünk a jobbra fordulás reményében?...
