A búcsús szentmisét a Sepsiszentgyörgyön nevelkedett és jelenleg Marosvásárhelyen szolgáló Jakabos Barnabás jezsuita atya celebrálta, aki az egyházi évet lezáró ünnepen arról beszélt, hogy amikor egy életszakasz végére érünk, számvetést kell végeznünk, és csak azt kell megtartanunk a múltból, ami az új élet felé mutat. Mint mondta, egész életünk folyamatos birkózás, erőfeszítések sorozata, melyekben valamiképpen a halállal szembeni küzdelmünk jelenik meg. Ez a vírushelyzet is annyira szimbolikus, ahogyan „egy ilyen pici lény is ilyen komolyan meg tud fenyegetni bennünket”. Ha az a célunk, hogy elkerüljük a halált, csalódni fogunk – jelentette ki –, mert Jézus nem azt kínálja számunkra, hogy egészségesek leszünk, nem halunk meg, jólétben élünk és növekedni fog a GDP. A földi örömöket a mi elöljáróink ígérik, Krisztus királysága a Jóistenre való rátekintésről szól. Arról, hogy nem a saját céljaink elérését, megvalósulását várjuk Istentől, hanem mi növünk bele az Atya akaratába, történjék bármi is velünk. Isten pedig ott fog állni a keresztjeink mellett, mert Ő nem tud távol maradni a szenvedéstől. És csak Ő tudja életté tenni a halált. A kereszt egy rettenetes kivégzési eszköz, de templomainkban és nyakláncainkon ragyogó szimbólummá vált számunkra. Ezen az ünnepen tehát azt kell választanunk, hogy „ne mi éljünk jólétben, gazdagságban, hanem Isten éljen bennünk, és akkor életünk minden egyes darabkája megtelik értelemmel és örömmel”.
Járványhelyzet

A búcsúra való háromnapos felkészülés, a triduum idén a járvány miatt visszafogottabb volt. Vasárnap délelőtt három szentmisét tartottak, hogy ne egyszerre jelenjen meg a templomban a teljes gyülekezet. Ezenkívül szombaton és vasárnap este is ünnepi szentmisék voltak, melyeket a plébánia Facebook-oldalán és a Mária rádióban is közvetítettek. Ilyenkor jobban figyel rájuk az egész katolikus világ, de ez nem jelentett nagyobb kockázatot a járvány szempontjából.

Dávid György lapunknak elmondta, hogy a koronavírus az egész egyházi életre rányomta bélyegét. A tavaszi szükségállapot időseket és fiatalokat egyaránt eltávolított a templomtól, amit szomorúan vettek tudomásul. „A régi járványok sokkal több embert megöltek, egy pestisjárványban 60–70 százaléka is elpusztult egy közösségnek, de szentek nevelődtek, akik ápolták a betegeket, és maguk is a szeretetgyakorlás közepette vesztették életüket. Most meg ellenkezés, távolságtartás, félrevezetés van, és szomorú lenne, ha csak ez maradna meg a koronavírus után. Figyelnünk kell egymásra, hálásnak kell lennünk a máért, mert a ma Isten türelme, amivel kivárja, hogy a gyógyulás végbemenjen a lelkünkben” – fogalmazott a plébános.
 

Gyülekezeti élet

Nagyon aktív gyülekezeti élet zajlik a Krisztus Király-templomban, az egyházi események mellett az egész várost megmozgató kulturális rendezvényeket is tartottak már itt, koncerteket, előadásokat, gyermektáborokat. A lelkész elmondta, hogy 2006-ban szentelték a templomot, és 2007 augusztus elsején lett különálló plébánia, az első szentmiséken pedig csupán 30–35 ember volt a templomban, ezért komolyan aggódni kezdtek, hogyan tartják fenn így az épületet és környékét. A legnagyobb gond talán az, hogy a város peremén vannak, ahol nem reménykedhetnek abban, hogy valaki betér hozzájuk, ha nyitva hagyják a templomot. Előttük senki sem szokott elsétálni, aki kilép a környékbeli tömbházakból, többnyire a központ felé indul. Ezért megpróbáltak olyan eseményeket szervezni, amiért az emberek hajlandóak odamenni. Először játszóteret építettek a környékbeli gyerekeknek, de a gyerekekkel a szüleik is eljöttek, megnézték a templomot, és elkezdtek misére is oda járni. Később gyerekfoglalkozásokat tartottak, egyre több pedagógust vontak be, aztán evangelizációs heteket szerveztek, melyeken több száz gyerek vett részt.

Úgy adódott, hogy a város támogatásával orgonát tudtak építtetni, ezért kitalálták, hogy ez koncertorgona legyen, mert akkora a templom befogadóképessége, hogy orgonakoncerteket is lehetne ott szervezni. És ahogy lassan egymásra épültek az ötletek, egyre többen kezdtek oda járni és támogatni őket. „Valójában csak próbáltuk kihasználni az adottságokat, lehetőségeket, és hangsúlyozom, hogy ez nem az én érdemem, hanem az egész közösségé” – teszi hozzá a plébános. Egy újabb történet is eszébe jut: ahogy egyre több kisgyermekes szülő kezdett oda járni, egyre nagyobb volt a hangzavar a miséken, ezért beengedték őket a szomszédos terembe, ahol játszhattak, sikoltozhattak, de hogy közben a szülők sem maradjanak ki az élményből, hangszórókat és monitort szereltek fel, így ebből a teremből is élőben lehet hallgatni a misét. A nagyobb gyerekek néha átnéznek a templomba, s egyre többet maradnak ott. Megszerették a templomba járást.
 

A képek

A 2006-os templomszenteléskor már készen voltak a stációképek, a keresztút 15 állomása. Eredetileg Plugor Sándortól rendelte meg ezeket a képeket Szabó Lajos atya a templom építésekor, de a művész elhunyta után Hervai Katalin vállalta fel a keresztút képeinek elkészítésére szóló megbízatást. Amikor a plébánia elindult, a lelkésznek feltűnt, hogy a templomban hátul és a szentélyben is vannak ablakok, de középen hatalmas puszta falak vannak, s elkezdett azon gondolkodni, hogy ezen a részen az égre kellene ablakokat nyitni. Így született meg a szentek ábrázolásának ötlete, s Krisztus királyi ábrázolásáé is, aki „épp a bűneink sötétjéből lép ki, akinek csak a szegek helyei látszanak a testén, de már nincs odaszegezve a keresztre, hogy amikor ránézünk, a megváltásunkat lássuk”. Mellette Mária, az egyház anyja, amint Jézusra mutat, és János, aki Jézusra tekintve írja az evangéliumot. Újra Hervai Katalint kérték fel erre a munkára, s mivel a keresztút képei metszetek voltak, ezek is metszetek lettek. De nem levonatok, hanem maguk a táblák, a nyomódúcok kerültek fel a falra. A kimetszett rész világos, a többi sötét. Ugyanaz a művész, ugyanaz a stílus, ezek azonban már embernagyságú alakok. Az egyik oldalon a magyar nép hitének meghatározó személyiségei, a másik oldalon az erdélyiek.

Ablakok a mennyre, melyek által mindig többet látunk, mint a konkrét személy, akit a kép ábrázol. „Szent Istvánnál például látjuk a készséget, amivel az országot odakínálja Istennek, Szent Imrében a szív és a test tisztaságát látjuk. Lászlóban ott a bajnok, aki a hitért bármit kész megtenni, Erzsébetben a szerető szolgálat, Margitban a másokért imádkozó ember. Pongrácz Istvánban a hitet látjuk, mely az életösztönnél is erősebb, Apor Vilmos püspök ábrázolásában a gyengébbeket, nőket védelmezőt, Márton Áronban az áldást hordozó embert mintázta meg a művész. Az utolsó kép a kommunista időszak vértanúit ábrázolja, akikbe a hitvallást, becsületet, igazságért való kiállást fogalmazta bele az alkotó. Ők névtelenek, mert abban az időszakban rengetegen meghaltak a hitükért. Katica néni is megszenvedte azt az időszakot, őt is meghurcolták, az ő szenvedése is benne van ebben a képben” – mesélte Dávid György. Ezenkívül más alkotásai is vannak Hervai Katalinnak a plébánián, valamennyi helyiségben az ő képei láthatóak.
 

Fogadalomtétel

A férfi szerzetesrendek regulája alapján a nők is alakítanak szerzetesrendeket, mi több, harmadrend is létezik, melyet olyan világi emberek, családosok, gyermekes szülők alakítanak, akik a regula alapján próbálnak élni a világban, és csak időnként tartanak találkozókat. A Ferences Világi Rend tagjai Szent Ferenc reguláját követik a mindennapi életükben, zsolozsmát, zsoltározást, szegénységet vállalnak. Csupa olyan értéket követnek, amit valójában minden keresztyénnek követni kellene.

Hervai Katalint egy éve fogadták be novíciusként ebbe a rendbe, és múlt szerdán tette le az egy évre szóló ideiglenes fogadalmat a gyülekezet előtt. Egy év alatt eldöntheti, hogy akar-e örök fogadalmat tenni, és a rend is eldöntheti, hogy befogadja-e vagy sem.
 

A művész vallomása

Hervai Katalin lapunknak elmondta, gyermekkorra óta nagy vonzalmat érez a templomok iránt, régi álma volt, hogy templomi képeket készíthessen, ezért hatalmas öröm volt számára ez a munka, és hálás Istennek, hogy ezt lehetővé tette. Mint mesélte, negyvenegy éves korában egy éjszaka alatt tért meg, azóta rendszeresen gyakorolja a hitét, valójában ebben a munkában is az Isten iránti viszontszeretet motiválta. „Néha évtizedeken át keres valamit az ember, nem tudja, hogy mitől olyan nyugtalan, és nagy-nagy megkönnyebbülést érez, amikor megtalálja” – mondta a megtéréséről. Szent Ferencben az vonzotta, hogy ő radikálisan Krisztus-követő volt. „Hogy miért kell rend? Nagyon fontos az elköteleződés mindenki számára, de én soha nem voltam férjnél, így végül Isten mellett köteleztem el magam” – vallotta. Az utolsó képpel kapcsolatosan megjegyezte: ez nem róla szól, hanem a nagyszüleink, dédszüleink nemzedékének vértanúi iránti tiszteletéről.

Ahogy a képeket nézegetjük, megérintjük a hajszálvékony metszéseket a fában, megdöbbenünk, hogy milyen iszonyú sok idő, koncentráció, türelem kellett, amíg ezek a hatalmas munkák elkészültek. Monumentális alkotások, mintha nem is ebben a világban élne a művész, aki készítette őket. Olyan erő árad belőlük, mintha egy óriási néma istentisztelet ragyogna a templom falain. „Jó volt látni, ahogy a 3,20 méteres keresztet metszette – mesélte a plébános –, otthon nem volt elég helye hozzá, ezért itt, az altemplomban térdepelve dolgozott és imádkozott.”