Gyökerek és lombok címmel Budapesten, az Országos Erdészeti Egyesület kiadásában megjelent az Erdészportrék hatodik kötete, amely tíz, videofelvételen rögzített életútinterjút tartalmaz.
Szerkesztő-riporter Pápai Gábor, a nagy múltú Erdészeti Lapok főszerkesztője, a szerkesztő munkatársa Szabados Katalin. A szép nyomdai kiállítású, négyszáz oldalas könyvet az olvasó Paál László Az erdő belseje című festményének borítóra alkalmazása miatt — Balog Zoltán munkája — akkor is érdeklődéssel veszi kezébe, ha nincsenek információi arról, hogy a húsz év alatt megjelent eddigi hat kötet közel hatvan magyar erdészkiválóság portréját rajzolja meg többnyire saját szavaival. A mostani kötet számunkra Erdélyben azért is izgalmas, mert a gyökerek mindjárt az első két riport erdőmérnökportréi esetében többértelműséggel dúsul: képbe hozza azt is, hogy a mélyinterjúk alanyainak vallomásai Erdélyhez (is) kötődnek.
Simonfy Ákos (1867—1962) vallomása a következő mondatokkal indul: ,,Baróton születtem, Háromszék megyében 1867. október 18-án. Barótról jó apám a székelykeresztúri unitárius iskolába vitt az 1878. évben, ott végeztem el a III. és IV. osztályt, és amikor odamentünk, apám mindig elvitt Lengyel doktorhoz, akivel már a segesvári és fehéregyházi harcok óta ismeretségben volt."
A sorozat sikerét jelzi a kézirat történetének ama mozzanata is, hogy Hábel György erdőmérnök az Erdészportrék hatására küldte be a szerkesztőségbe Simonfy Ákos és édesapja életrajzát, aki a szöveget az 50-es években vetette papírra. Az az írás, amely — mint jelen esetben — újabb történeteket hajt fel, a sikert nem csak sejteti, hanem bizonyítja. A Simonfy-portré másik kuriózuma, hogy egyszeriben az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeihez kalauzolja az olvasót, s Petőfi halálának körülményeiről olyan mozzanatokat elevenít fel, amelyeket az irodalomtörténet nem vagy másképp ismer.
Simonfy Sámuel katonaorvos és apja, Simonfy Ákos életútja többek között az erdővidéki falvak, Brassó — édesanyja, kisbaconi Benedek Karolina a Cenk alatti városban született — és más erdélyi települések világába visz, Székelyföld déli fertályában minden bizonnyal nagy érdeklődéssel fogadják majd a 150 esztendőnél is hosszabb időt átölelő életpályák és az ország, a magyarság sorsának alakulását. A Simonfy-portré esetében Pápai Gábor írói eszközökkel is él, a megismert életutak alapján képzelt riportként jeleníti meg az élettörténeteket.
A Gyökerek és lombok másik darabja is Erdővidékre visz. Ennek alanya a népes kisbaconi Tompa família tagja, Tompa Károly erdőmérnök professzor (1923, Kisbacon — 2002, Sopron). A véle készített videointerjú rendkívül izgalmas, igen tanulságos Trianon utáni erdélyi értelmiségi sors, fantasztikus emberi, szellemi teljesítményt felmutató valóságos csoda, konkrétumain túl jelképisége is az Ember, küzdj, és bízva bízzál mottóhoz visz. Tompa Károlynak negyven év alatt mintegy hatszáz tudományos közleménye jelent meg, ezeknek csupán a felsorolása 52 oldalt tesz ki. Húsz könyvet, illetve könyvrészletet írt.
E sorok írójának a Benedek Elekről készített dokumentumfilm rendező-riportereként alkalma volt a 90-es évek derekán az idős professzort soproni otthonában felkeresni. (Édesapja, Kisbacon református lelkésze temette Elek apót és Fischer Máriát. Tompa Károly hatéves gyerekként emlékezett a falu, egész Erdély közérzetét megbolygató páros halál hírére.)
Tompa Károly Pápai Gábor által rögzített életútjából első részként az 1956-os soproni eseményekkel kapcsolatos vallomását közöljük.
