A román válogatott tagjaként a megyeszékhelyi Sepsi-SIC két sportolója, Incze Kriszta és Cătălina Axente is szőnyegre lépett a napokban Belgrádban zajló egyéni birkózó Világkupán. Sajnos, a várt és a remélt eredmény elmaradt, hiszen Incze ötödik lett, míg Axente már a selejtezőkörben búcsúzott.
A sepsiszentgyörgyi klub sportolói közül a 62 kg-os súlycsoportban érdekelt Incze Kriszta lépett előbb szőnyegre, s hétfői selejtezőjén 10–0-ra kikapott a tavalyi világbajnok Aisuluu Tynybekovától. Mivel a kirgizisztáni birkózó bejutott a döntőbe – később meg is nyerte azt –, Incze a vigaszágon folytathatta a küzdelmet. Itt az első ellenfele a török Cansu Aksoy volt, akit tussal győzött le, és következett az orosz Ljubov Ovcsarovával szembeni bronzmérkőzése. A végig kiélezett küzdelmet hozó kisdöntőt azonban elvesztette Incze, és így ötödik lett.
A 76 kg-osok között versenyző Cătălina Axente számára nem alakult jól a belgrádi Világkupa, hiszen a keddi selejtezőben a magyar Németh Zsanett 7–6-ra győzte le, s miután utóbbi elvesztette a negyeddöntőbeli meccsét, a Sepsi-SIC birkózójának csupán egy meccs után véget ért a nemzetközi seregszemle.
Eredmény, 62 kg: 1. Aisuluu Tynybekova (kirgiz), 2. Anastasija Grigorjeva (lett), 3. Ilona Prokopievniuk (ukrán) és Ljubov Ovcsarova (orosz), 5. Incze Kriszta és Luisa Helga Gerda Niemesch (német).
A szerb fővárosban eredetileg világbajnokságot rendeztek volna, de mivel számos ország, a többi között az Egyesült Államok és Japán is lemondta a szereplését, világkupává minősítették át a versenyt. (t)