Női kosárlabda, Nemzeti LigaA Konstanca és az Alexandria érkezik

2020. december 17., csütörtök, Sport

Szombaton és vasárnap újabb három buboréktornát rendeznek a női kosárlabda Nemzeti Ligában, ezúttal a 8. és a 9. forduló keretében. Ahogy lassan már megszokhattuk, ismét házigazda a megyeszékhelyi Sepsi Aréna, a háromszéki helyszín mellett Târgoviștén és Bukarestben rendeznek bajnoki mérkőzéseket.

  • Fotó: Miska Brigitta
    Fotó: Miska Brigitta

Az elmúlt hét végén a Sepsi-SIC és a Kézdivásárhelyi SE mellett csak a Bukaresti Rapid lépett pályára Háromszéken, a fővárosi Agronómia nem tudott részt venni a tornán, mivel játékoskeretéből többen is megfertőződtek koronavírussal. Most azonban úgy tűnik, nem lesz probléma, s a sepsiszentgyörgyi és céhes városbeli alakulaton kívül a Konstancai Phoenix, valamint az Alexandria is parkettre lép a Sepsi Arénában.

A házigazda zöld-fehérek éllovasként és százszázalékos teljesítménnyel várják a soron következő turnét, legutóbbi meccsükön 105–42 arányban verték a Rapidot. A KSE a Nemzeti Liga rangsorának ellentétes felében tanyázik, hat vereség után a 10. helyen áll. Molnár József tanítványai vasárnap a „vasutas” lányokkal csatáztak, és sajnos 68–60 arányban kikaptak.

A vendégek közül az Alexandria 85–42-re veszítette el utolsó mérkőzését, ellenfele a bajnoki babérokra törő Szatmárnémeti VSK volt; a Phoenix viszont győzelemmel zárta a hétvégi tornáját, 123–40-re páholta el a Nagyváradi Rookies együttesét.

Szombaton a KSE 16 órától az Alexandria ellen próbálja begyűjteni idei első sikerét, míg 19 órától a négyszeres bajnok szentgyörgyiek a pályaválasztó Konstancával szemben bizonyíthatnak ismét. Vasárnap délután rendezik meg a KSE–Konstancai Phoenix párharcot, este pedig a Sepsi-SIC–Alexandria összecsapás zajlik.

A további két teremtorna programja (a frbaschet.ro szerint): * 8. forduló, Târgoviște: Târgoviște–Nagyváradi Rookies (16 óra), Brassói Olimpai–Szatmárnémeti VSK (19 óra); Bukarest: Bukaresti Rapid–Aradi FCC (16 óra), Agronómia Bukarest–Kolozsvári U (19 óra) * 9. forduló, Târgoviște: Nagyváradi Rookies–Brassói Olimpia (13 óra), Szatmárnémeti VSK–Târgoviște (16 óra); Bukarest: Aradi FCC–Agronómia Bukarest (13 óra), Kolozsvári U–Bukaresti Rapid (16 óra).

A pontvadászat állása: 1. Sepsi-SIC (6/0) 12 pont, 2. Arad (5/2) 12 pont, 3. Szatmár (6/0) 12 pont, 4. Brassó (5/2) 12 pont, 5. Târgoviște (4/3) 11 pont, 6. Konstanca (4/3) 11 pont, 7. Rapid (3/4) 10 pont, 8. Kolozsvár (2/5) 9 pont, 9. Alexandria (2/5) 9 pont, 10. KSE (0/6) 6 pont, 11. Nagyvárad (0/6) 6 pont, 12. Agronómia (1/2) 4 pont. (tif)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 647
szavazógép
2020-12-17: Sport - :

Incze Kriszta ötödik Belgrádban (Birkózás, Világkupa)

A román válogatott tagjaként a megyeszékhelyi Sepsi-SIC két sportolója, Incze Kriszta és Cătălina Axente is szőnyegre lépett a napokban Belgrádban zajló egyéni birkózó Világkupán. Sajnos, a várt és a remélt eredmény elmaradt, hiszen Incze ötödik lett, míg Axente már a selejtezőkörben búcsúzott.
2020-12-17: Sport - :

Vereséggel búcsúzott a magyar válogatott (Női kézilabda, Európa-bajnokság)

A magyar női kézilabda-válogatott 32–21-re kikapott Norvégia csapatától a dániai Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában kedden, így két győzelemmel és négy vereséggel a tizedik helyen zárta a tornát. A két csapat 84. egymás elleni mérkőzésén 49 magyar győzelem és három döntetlen mellett a 32. norvég siker született.