Szűkebb hazánk szülötte, Lécfalván jött világra 1870. április 4-én. Kelet- és néprajzkutató, tanár, közíró. Édesapja, Balogh Zsigmond földbirtokos Barátosról származott el, anyja Beretzki Ilona. Az ifjú Benedek édesapjától örökölte a történelem iránti szeretetét. Kőrösi Csoma Sándort tartotta példaképének, a tudós felfedező élete hatott rá. Iskoláit ennek szellemében végezte el Székelykeresztúron, Nagyenyeden és Kolozsváron. Tanulmányai végeztével házitanítóként helyezkedett el a Wesselényi családnál, majd 1899-ben Budapestre került, polgári iskolai tanár lett, 1927-től pedig iskolaigazgató a VII. kerületi polgári leányiskolában.
Példaképéhez hasonlóan ő is kutatni akarta a magyarság bölcsőjének tartott Keletet. Gyűjtőútjai során bejárta Ázsia és Európa jelentős részét. Úgy gondolta, hogy a legnagyobb hiány az összehasonlító adatok szempontjából a kelet-ázsiai térségben lakó népekre vonatkozóan tapasztalható. Ennek következtében 1903-ban először a Távol-Keletre indult, ugyanis keletről nyugat felé haladva szándékozta a magyar néppel rokonságba hozható etnikumokat felkutatni. Utazásai során a kalandokból is kijutott neki, hiszen a XX. század eleje a térség geopolitikai helyzetéből fakadóan konfliktusoktól terhelt volt. Első útja Japánba vezetett. Ezután Vlagyivosztokba ment, itt érte az orosz–japán háború kitörése, ami miatt a város gyors elhagyására kényszerült. Délkelet-Ázsián keresztül utazott tovább, a tervezett visszatérés időpontját pedig késleltette az 1905-ben kitört orosz forradalom is.
1907-ben utazhatott ismét a Távol-Keletre: ekkor Vlagyivosztokból egy csempész hajóján Koreába is átjutott, és miután hajójukat fegyveres rablók elkobozták, lóháton tették meg az utat Szöulig. Az 1908-as útja során az Amur folyó, Oroszország és Kína határa mentén élő őslakos népek és nyelvek, az urál-altáji népcsoport legkeletibb képviselőinek tartott mandzsu-tunguzok tanulmányozásába kezdett. Ez mindmáig kutatásainak egyik leginkább értékelt anyaga.
Utazásai során Európa északkeleti országaiban is megfordult, írt, kutatott a finnugor népekről, különösen értékes nyenyec és zürjén tárgyi anyagot gyűjtve. 1914-ben nyílt lehetősége újból visszatérni a Távol-Keletre, Japánba, ahol az ajnu közösség nyelvét, szokásait tanulmányozta. Japánból az Amur vidékére indult folytatni, kiegészíteni kutatásait, de a világháború kitörése miatt az orosz hatóságok őrizetbe vették és hadifogságba került. Sikerült ugyan hazatérnie, az ekkor gyűjtött néprajzi anyaga azonban Szibériában maradt.
Munkásságáról elmondható, hogy kutatóútjai során több ezer tárgyat sikerült összegyűjtenie, ezenkívül nyelvi feljegyzéseket, rajzokat és fényképeket készített az általa kutatott népek életmódjáról, használati eszközeiről. Szószedetet állított össze, meséket jegyzett le. Expedícióiról olvasmányos útinaplókat is írt. Az első ilyen útirajz Dai Nippon. Kelet csodái címmel jelent meg 1906-ban. A Japánba tett első útjáról szóló könyv sikere akkora volt, hogy még abban az évben megjelent a második kiadás is 50 ezer példányszámban. A könyv népszerűségére építve kiadója rávette a Séta a világ körül című (1907), képekkel ellátott ismeretterjesztő műnek a megszerkesztésére, majd megírta a Három székely diák kalandos utazása a Föld körül című ifjúsági regényét is. 1926-ban kezdték kiadni a Baráthosi Turáni Könyvei című, 24 kötetre tervezett sorozatot, amelyből 1942-ig 18 jelent meg. Kis terjedelmű kötetei szinte kizárólag a kutatóútjairól szóltak, amelyekben közérthetően ismertette azoknak a népeknek a történetét, szokásait, amelyeket kapcsolatba hoztak a magyarokkal. Külön érdeme Balogh Benedeknek az 1929-ben megjelentetett, Korea, a hajnalpír országa című könyve, amely Magyarországon az első önálló monográfia volt Koreáról.
1922-ben elutazott Japánba, ahol részt vett a Japáni Turán Központ alakuló gyűlésén. Korea ekkor már a japán csapatok megszállása alatt állt, és ez Baráthosi Balogh Benedek beszámolója szerint kihatott a gyűlés hangulatára is. A japánok a magyarországi turáni szövetség zászlójáról – amelyen egyébként az összes turáni nép lobogója fel volt tüntetve – eltávolították a koreai lobogót, mire több koreai is tiltakozásának adott hangot. Baráthosi kiállt mellettük. „Az a futó pillantás, amit 1921-ben vethettem Koreára, meggyőzött arról, hogy e nemzetnek megvannak a maga vezetői, akik biztos kézzel vezetik népüket a teljes nemzeti egység és öntudat felé, s ha a nemzet hallgatni fog rájuk, eljön a megváltás órája, akárhogy nem akarja is Japán. Tizenötmillió ember akaratáról van szó, s tizenötmillió koreai élni akarásáról. Ezt pedig megölni, elnémítani nem lehet” – írta a Koreáról szóló monográfiája végszavában.
1927-től, polgári iskolai igazgatói kinevezése után már nem vett részt több expedíción, ebben a minőségben dolgozott 1936-os nyugdíjazásáig. Baráthosi Balogh Benedek 1945 februárjában, Budapest ostromának idején hunyt el. Hagyatékának nagy részét a budapesti Néprajzi Múzeum őrzi. Tárgyi gyűjtéseinek jelentősége európai színvonalú, hiszen az ajnukról gyűjtött anyaga az európai gyűjteményekkel összevetve az első tíz között szerepel, az Amur-vidéki pedig az elsők közé tartozik. Koreában 2005-ben fordították le monográfiáját az ország nyelvére, ezzel tisztelve meg emlékét.
Baráthosi Balogh Benedek emlékének adósai vagyunk mi is itt, Háromszéken, nemcsak nevének felelevenítésével, munkásságának megismertetésével, ápolásával, hanem egy emléktábla elhelyezésével is szülőfalujában.
