2016 decemberében Liviu Dragnea nem foglalhatta el a miniszterelnöki széket, így próbált egy jól irányítható bábot keresni, aki parancsai alapján elkormányozza az országot. Bársonyszékbe repített embere azonban hamar megérezte, hogy a valós hatalom az ő kezében van, gyorsan szabadultak hát tőle, mielőtt önjáróvá vált volna. Hiába volt a szociáldemokratáknak kényelmes parlamenti többségük, kormányválságból kormányválságba sodorták az országot, csak hogy pártelnökük kezében maradjon az irányítás.

Más okokból ugyan, de a liberálisok vezére, Ludovic Orban is kénytelen volt lemondani a miniszterelnökségről. Ellene nem folynak korrupciós eljárások, őt nagyfőnöke, Klaus Iohannis rugdosta odébb, így Dragneához hasonlóan ő is bizalmi emberét (korábbi pénzügyminiszterét) ültette a kabinet élére, remélve, az irányt továbbra is ő diktálhatja. Rajtolásuk jóval ingatagabb, mint annak idején a szociáldemokratáké, koalíciós partnerekkel kell kiegyezniük, és már a kormányalakítási tárgyalások is megtépázták Orban pártján belüli hatalmát. Florin Cîţunak nem lesz könnyű dolga, nem egy, hanem két főnöknek kell felelnie, és meg kell találnia a hangot az öntörvényű MRSZ-es miniszterekkel is. Vajon sikerül?

A három kormányzóvá vált párt által néhány nap alatt összetákolt kormányprogram legalább olyan ambiciózus, mint annak idején a Dragneáéké. Ebből sem hiányzik a bér- és nyugdíjemelés, a sok száz kilométer autópálya, a kórházak, iskolák építése, fellendülést, növekvő életszínvonalat ígérnek, s ebben is kevés konkrétum szerepel arról, hogy honnan lesz minderre fedezet.

Nemcsak hasonlóság, de különbség is adódik a négy évvel ezelőtti és mostani helyzet között, a legnagyobb, hogy akkor egyszínű kormány alakult (a Tăriceanu-féle alakulat legfennebb nevében volt másnak tekinthető, mint az SZDP), most pedig háromszínű. Lehet ez előny is, hisz a hatalom új birtokosai egyfajta kontrollt is gyakorolhatnak egymás fölött, egyikkel sem szaladhat el nagyon a ló, de hátrány is, mert az elvi és érdekkülönbségek felzabálhatják azt a csöpp, törékeny bizalmat, amelyre a kormányalakítás épült, és folytonos csatározásba, viszályba fulladhat az ország irányítása.

Az elmúlt harminc esztendőben Románia összes kormánya gyorsan eljátszotta a választásokon elnyert bizalmat, egyiknek sem sikerült valóságra váltania a hozzá fűzött reményeket. Volt közöttük, amelyik kicsit jobban teljesített, és olyan is, amelyik katasztrofálisan. Nehéz tehát elhinni, hogy a jelenlegi más lesz, ám most, az új kezdetkor valahogy mégis jó egy kicsit remélni ezt.