Mindhiába, mert postabélyegeink csókos feléről olyannyira megtakarították a ragasztót, hogy legbuzgóbb nyelvsimogató alázatunkra is tapadásmentesen kunkorodtak vissza. Ma már, visszapillantva, sejteni véljük, hogy mint mindennek, akár a nem gyúló gyufának (lángba ne lobbantanánk az országot!), ennek is ideológiai háttere volt: ígyen kísérelték meg továbbképezni a kezdő nyalókat. De mit kezdjünk e felismeréssel ma, miután ránk tört a szabadságot helyettesítő szabad nyelvelés? Hiszen postabélyegjeink hátáról ugyanolyan következetességgel takarítják meg a ragasztót, mint letűnt korokban, hogy csupa lihegő, bólogató, nyelvnedvet nyáladzó buzgólkodók meglehetősen gusztustalan látványa kísértsen. A megoldást egyik postahivatalunkban találtam. Befőttesüvegben csirizt tettek elém. Babramunka, nem mondhatom, kis pálcikával kenegetni bé sorban állás közben az aprócska billog hátoldalát, de én azóta hatalmas csiriz- és enyvfőző üstökről álmodom, kevervén belé minden elemészteni valót, ha még tömeges nyalásra támadna sokaknak kedve.