A látogatás földrajzi értelemben nem követi a jelenlegi megyehatárokat, Apáca Brassó megyéhez és e város vonzásköréhez, Gyimesbükk és Sósmező Bákó megyéhez tartozik. E települések felkeresése a magyar együvé tartozás tudatának erősítésén túl jelzésértékűvé válik: ezeket a falvakat és emberi közösségeiket nem lehet és nem kell leválasztani a magyar nemzet testéről. A sósmezői látogatásnak külön pikantériája, hogy az államelnök egymás tőszomszédságában két Ojtoz nevű településsel találkozik, ami annak a megyésítési szándéknak (1968) a maradványa, amely Ojtozt is, akárcsak Gyimesbükköt, ha nincs népi ellenállás, átcsatolta volna a Regáthoz. Sósmezőn a hősök emlékművének megkoszorúzása abban a momentumban történik, amikor a katonatemető kőkeresztjeire valamilyen lista alapján csak a harcok túloldalán fegyverbe állítottak nevét tüntetik föl, ezért a valós történelmi események és tények tiszteletének követelményét is érvényesítve létre kell hozni az Ojtoz a hadak útján nevű katonatörténeti múzeumot.

A Magyar Köztársaság elnökének látogatása arra is példázat, hogy a jelenlegi politikai paletta minden áramlatával és árnyalatával kapcsolatot teremt. Találkozik az RMDSZ, az MPP és az SZNT képviselőivel, egyházi és világi, civil és pártszervezetek vezetőivel. Ezek közös akarata nélkül ugyanis minden autonómiázó szövegelés csak papolás, s ha valaki erről magasabb hangfekvésben szól, abból még nem lesz minden szempontból kiépített regionális együttműködés, amelynek igényét és szükségességét ez a látogatási program egyértelműen nyomatékosítja.

Érdekes a legmagasabb magyar állami méltóság székelyföldi intézményszemléje is. Érdeklődése azt is jelzi, mit tart kiemelten fontosnak. A csíkszeredai Sapientia Egyetemet, a gelencei műemlék templomot, a Székely Nemzeti Múzeumot... — hadd ne soroljuk.

Természetesen az időpont megválasztása a látogatást afelé súlypontozza, hogy ennek tengelyébe az ’56-os események és szereplők kerüljenek. Dr. Rákossy Árpád, Moyses Márton és a többiek, s a személyi kitüntetések is ’56-os vonzatúak.