Hanna még elemista volt, amikor bátyja már a Pető Mária fizika szakos tanár által irányított mikós tudósklubban tevékenykedett, és ahogy ő fogalmazott, azt látta, Rudolf otthon is állandóan babrált a számítógépen, aztán mindig lett belőle valami nagy dolog. Talán ez is inspirálóan hatott a kisdiákra, aki már ötödik osztálytól igen élénken érdeklődött a magyar nyelv és irodalom iránt, ennek köszönhető, hogy a gimnázium négy esztendeje alatt elért eredményeiért tavaly ő kapta meg a Barabás Samu Magyar Nyelvért Ösztöndíjat, amelyet Sepsiszentgyörgy testvérvárosa, Ferencváros ítél oda évente egy sepsiszentgyörgyi diáknak. Ennek a díjnak köszönhető, hogy Hanna digitális rajztáblát vásárolt. Eleinte szövegeket illusztrált, de készített animációt is, azonban a képregény vonzotta leginkább.
 

Kenguru és démonok

Egy magyarországi ifjúsági folyóirat felkérésére Hanna jelenleg kabalát készít a lap számára. A megbízó megadta, hogy milyen legyen a figura hangulata és személyisége, ennek alapján tervezett egy huncut kengurut. A Formáld a világod! című Szabadfogású Számítógép Versenyen ellenben Hanna egy komolyabb arcát mutatta meg, igen súlyos témát dolgozott fel, a megjelenő alakok egy része pedig ijesztő. Novemberben ezzel az alkotással nyert három hónapos ösztöndíjat.

A történet egy álomszerű utazás a mélybe, címe: LOBUS OCCIPITALIS – ÁLOMVIHAR. Hogy miként született az ötlet a démonlények ábrázolásához és mi az üzenete a történetnek, erről Hanna mesélt lapunknak.

Krecht Hanna Regina: A nyáron nagyon megkedveltem a pszichológiát, utánaolvastam, és az internetről is inspirálódtam. A kortársaimmal elég sokat beszélgettünk pszichológiai témákról, és azt akartam, hogy valami olyan történetet hozzak létre, ami talán több, mint egy általános képregény, ezzel azt is bizonyítva, hogy a képregények nem csak irkafirkák. A történet a rémálmokról és a mentális problémákról szól. Azt akartam, hogy ezek a problémák legyenek láthatóak, ne menjünk el fölöttük, hogy volt valakinek néhány rémálma, de amúgy nincs semmi gond vele. Mivel az én képregényem vizuális elemeket tartalmaz, és a történetet nem csak szavakkal mesélem el, hanem egy nagyon személyes képi világgal is, sokkal jobban tud érzéseket átadni, mint a puszta szöveg. Igaz, hogy ijesztő alakok jelennek meg, ezekkel nem az olvasóra akartam ráijeszteni, hanem a főszereplőre, aki Budapesten él, és nem törődik azzal, hogy szörnyű rémálmai vannak, démonlények kergetik. Egy idő után úgy érzékeli, hogy ezek a lények az ő saját valós életében is megjelennek, de a külső szemlélő tudja, hogy ezek csak hallucinációk, ellenben ő szinte öngyilkos lesz a démonok miatt. Szerencsére a történet végére kiderül, hogy ez az egész csak egy poszttraumatikus jelenség, hisz gyermekkorában érte valami hatalmas trauma, és emiatt történt az egész. Az lenne a lényeg, hogy ne féljen beismerni ezt, mert a múltunk mindannyiunk számára fontos, és kezelni kell a gyermekkori traumákat.
 

Álomszerű utazás

A Szabadfogású Számítógép Verseny zsűrije ekképpen fogalmazott a Hanna művéről: „A történet egy álomszerű utazás a mélybe, a rétegeken keresztül hatoló zuhanás bravúros kompozíciókkal és grafikai ritmussal kidolgozott, egységes nyelvezetté áll össze az olvasóban. Egy új műfajt látunk, amelyben a léptékváltások különlegessé teszik az idővonalon való haladást, az erősen telített színek, hangutánzó tipográfiai effektek már-már audiovizuális élménnyé alakulnak a hosszú, mantraszerű görgetés során. Talán elbírna még néhány animációt vagy elsőre nehezen felfedezhető rejtett tartalmakat, de a sajátos megfogalmazásmód és formavilág így is teljesen kerek egészet alkot.”

Hanna szerint a digitális képregény előnye a nyomtatott kiadványban megjelent képregényhez képest, hogy okostelefonon is megnézhető várakozás vagy utazás közben, és ezáltal nagyon sok emberhez eljuthat. A tizedikes mikós diák – éppúgy, mint társai – jelenleg online módon követi a tanórákat, szeret hozzászólni, tréfásan azt mondja magáról, hogy szószátyár, pedig csupán arról van szó, hogy érdeklődő alkat, ha valamire kíváncsi, azt meg is akarja tudni.