Az esztendő első sajtótájékoztatóján a koronavírussal fertőzött betegek állapotáról és a hétfőn megkezdett oltási tevékenységről számolt be a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház orvos igazgatója és menedzsere. A két intézményvezető a decemberi kórházi forgalmat is ismertette, amelyből kiderül, az esztendő utolsó hónapjában kilencvenhat pácienst ápoltak az intenzív terápián, ebből huszonkilenc fertőzött beteg volt.
A tegnap déli jelentés szerint a megyei kórházban huszonnyolc koronavírussal fertőzött betegről gondoskodnak, tizenheten a fertőzőosztályon, hatan az intenzív terápián és öten a sebészeten kapják a megfelelő kezelést. A tüdőgyógyászati osztály erre a célra elkülönített részlegén négy gyanús esetet látnak el.
Az elmúlt hét nap alatt négyen veszítették életüket a megyei kórházban a koronavírus-fertőzéssel összefüggő szövődmények miatt, életkoruk 74 és 92 év közötti, egy 79 éves páciens esetében elhunyta után derült ki, hogy pozitív a teszteredménye.
Dr. Roșu Mátyás orvos igazgató kitért arra, hogy olyan Brassó megyei betegeik is vannak, akik nozokomiális fertőzéssel (egészségügyi ellátás követeztében kialakult felülfertőzés) érkeznek a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba, akiknek hosszan tartó kezeléséhez nagyon drága antibiotikumra van szükség, ami megterheli az intézmény költségvetését.
A kórházban létesített oltóközpontban hétfőn kezdték meg az egészségügyi személyzet beoltását, az első három nap alatt 145 személyt oltottak be: negyvennyolc orvost, hatvannyolc asszisztenst és huszonkilenc más munkát ellátó alkalmazottat.
Az oltóközpontba eddig két alkalommal érkezett vakcina, hétfőn és szerdán, mindkét napon 125 adag – ismertette András-Nagy Róbert menedzser. Hétfőn főként a kórház alkalmazottjait oltották, akik közül egyelőre 112-en igényelték az immunizálást, a következő két napon érkeztek családorvosok, gyógyszerészek, fogorvosok, magánlaboratóriumok dolgozói is. Mára negyvenöt személy előjegyzését továbbította tegnap az országos irányítóközpont, a pénteki számokat ma délután kapják meg, ha az több, mint ahány adag oltóanyag marad, rendelnek a brassói elosztóközpontból.
Dr. Dénes László bőrgyógyász szakorvos, a megyei kórházban működő oltási központ tevékenységének irányítója lapunk érdeklődésére elmondta: eddig elsősorban középkorúak és idősebbek oltatták be magukat, de egy tizennyolc éves asszisztens is kérte a védőoltást, aki fertőzött betegek között dolgozik az intenzív osztályon. Az oltás beadása utáni 15 percben, amennyi a kötelező várakozási idő, a páciensek nem panaszkodtak mellékhatásról, egy esetben az oltás miatti izgalom váltott ki enyhe rosszullétet egy jelentkezőnél, és egy szoptatós anyukát arra kértek, halassza el az oltást – mondta Dénes doktor. Kérdésünkre kifejtette: abból nem lesz semmi baj, ha olyan valaki kapja meg az oltást, aki tünetmentesen éppen jelenleg megy át a koronavírus-fertőzésen, de nem tud róla, orvosilag nem ellenjavallott, és olyan szabály sincs érvényben, hogy csak friss PCR-teszt birtokában lehetne oltásra jelentkezni.