Az Egyesült Államok leköszönő elnöke, Donald Trump hívei Washingtonban betörtek az amerikai képviselőház, a Capitolium épületébe, ahonnan ki kellett menekíteni az elektori szavazatokat számláló képviselőket és a szenátorokat. A két évszázada példátlan eseményekben négyen meghaltak. A képviselők maratoni ülés után – erdélyi idő szerint szerdán este háromnegyed tizenegykor – megerősítették a megválasztott elnök, Joe Biden győzelmét.
Amerikai idő szerint délután 1 óra körül (erdélyi idő szerint este 8-kor) több száz Trump-hívő tüntető tört be a washingtoni Capitoliumba. Az amerikai törvényhozás épületében ekkor az elektori szavazatok hivatalos megszámlálását végezték, hitelesítve Joe Biden győzelmét.
A tüntetők ablakokat törtek be, irodákat forgattak fel, az ülést azonnal felfüggesztették, az épületből kimenekítették Mike Pence alelnököt. Az ülésterem bejáratát elbarikádozták, a képviselők gázmaszkot kaptak, a rendőrök fegyverrel védték a bejáratot.
Washington polgármestere este hattól 12 órás kijárási tilalmat rendelt el, és egy idő után megjelentek a Nemzeti Gárda egységei, s a rendőrökkel összefogva elkezdték kiszorítani az embereket a Capitoliumból. Az épületben a kongresszusi rendőrök lelőttek egy behatoló nőt, aki az életét vesztette, hárman orvosi vészhelyzetben haltak meg. Tizennégy rendőr is megsérült.
Joe Biden megválasztott elnök a Delaware állambeli otthonából tévéüzenetben szólt a „csőcselékhez”, hogy vessenek véget a „zendülést súroló” cselekedetüknek.
Donald Trump elnök videón kérte arra az embereket, hogy békében menjenek haza, de ismét alaptalanul elcsalt választásról beszélt, később pedig a Twitteren arról írt, hogy ez a következménye annak, hogy elcsalták a szavazást. A Twitter 12, a Facebook 24 órára zárolta Trump fiókját.
A képviselők az épület megtisztítása után folytatták az elektori szavazatok hitelesítését, erdélyi idő szerint háromnegyed 11-kor a képviselők jóváhagyták Joe Biden megválasztott elnök győzelmét.
Elítélték a zavargásokat
Mike Pence alelnök is elítélte a zavargásokat, az erőszakot, amely szerinte soha nem vezethet győzelemre, illetve a munka folytatására szólított fel. George W. Bush volt republikánus elnök úgy fogalmazott: Visszataszító és szívszorító látvány volt. Banánköztársaságokban vonják így kétségbe a választási eredményeket, nem a mi demokratikus országunkban – mondotta. Mitt Romney republikánus szenátor, egykori elnökjelölt azt hangsúlyoza, hogy az erőszak egy önző ember sértett büszkeségének, illetve az általa szándékosan félreinformált emberek dühének következménye. Barack Obama korábbi demokrata párti elnök szerint hatalmas gyalázatként és szégyenként fog bevonulni ez a nap az ország történelmébe, az erőszakot pedig a jelenlegi elnök szította a választási eredménnyel kapcsolatos alaptalan hazugságaival. Hasonlóan nyilatkozott Bill Clinton volt elnök is, aki szerint Trump gyújtotta be a példa nélküli megmozdulás tüzét. Stephanie Grisham, a first lady, Melania Trump kabinetfőnöke a zavargások miatt bejelentette azonnali hatályú lemondását.
Trump végül rendezett átmenetet ígért
Joe Biden győzelmének hitelesítése után közleményt adott ki Donald Trump, aki szerint a döntéssel az „elnökök történelmének legnagyszerűbb első hivatali ideje” ért véget. „Bár egyáltalán nem értek egyet a választás végkimenetelével és a tények engem igazolnak, január 20-án rendezett lesz az átmenet” – ígérte. A leváltott elnök ugyanakkor hozzátette, hogy ez csak a kezdete annak, hogy ismét naggyá tegyék Amerikát.
(A HVG nyomán)