Az utca hangja

2021. január 8., péntek, Nyílttér

K. ANTAL, Sepsiszentgyörgy. Már régóta bosszant, hogy szépülő városunkban úgy végeznek el egy-egy munkálatot, hogy nem gondolnak végig minden részletet.

A kopjafás szemerjai temető bejárata mellől például elmaradt a járda. Jön a távolabbi városlakó az autójával, szépen leparkol a Bartók Béla utcai kerítés mentén kijelölt helyek egyikén, elindul gyalog a bejárat felé, de az új járda a saroknál véget ér, onnan vagy a (már eléggé kitaposott) füvön, vagy az úttesten, a gépkocsik között kell továbbmennie a temetőkapuig. De a régi Szemerja felől érkezők számára sincs járda, csak a túloldalon, és ha ott jönnek, a zebrán átkelve ők is csak az úttesten vagy a füvön érkezhetnek meg szeretteik sírjához, nemegyszer sáros cipővel, aminek nyomait kénytelen-kelletlen a ravatalozó előtt hagyják. Nem lehet a Stadion utcai kerítés mentén is kikövezni legalább egy keskeny járófelületet?

ZSUFFA LEVENTE, Kovászna. Megragadta a figyelmemet a Háromszék 2020. december 18-i számának Nyílttér oldala, N. Kányádi Mihály, Nádudvary György és különösképpen Dezső Bernát cikke. Figyelmeztetés az RMDSZ-nek, hogy nem jól csinálják, amit csinálniuk kellene, és ez így megy már 30 éve. Sajnos, akik tisztségviselői ennek a pártnak, csak azokat képviselik, akik tagjai a szervezetnek, és semmi esetre sem a romániai magyar kisebbséget. Ez saját tapasztalatom, de már többször bebizonyosodott. A választások eredményéből kiderül, hogy egyre többen reményvesztettek lettek, kiábrándultak és nem mentek el szavazni. A jelenlegi választottak meg vannak elégedve önmagukkal, és úgy képzelik, hogy minden jól megy. A ló hátáról azonban nem lehet mindent látni. Közben le is kell szállni róla. Koós János egyik dalából idézem: „Kapitány, kapitány, téves az irány!”

K. P. G., Sepsiszentgyörgy. Meg szeretném dicsérni a sepsiszentgyörgyi városvezetőket a gyalogátkelők élesebb megvilágításáért. Autóvezetőként nagyra értékelem, hogy most már jól lehet látni az erősebb lámpákkal felszerelt zebráknál, eddig ugyanis az általános utcai fénybe belevesztek a részletek, és nem mindig lehetett észrevenni különösen a sötétebb öltözetű járókelőket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 107
szavazógép
2021-01-08: Sport - :

Nasszer al-Attijah harmadik szakaszgyőzelme (Autósport, Dakar-rali)

Sorozatban a harmadik gyorsasági szakaszt nyerte meg szerdán az autósok mezőnyében a háromszoros győztes katari Nasszer al-Attijah a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-ralin, de az összetett élén továbbra is a 13-szoros bajnok Stéphane Peterhansel áll. A motorosok között a szatmári Gyenes Emánuel a 33. helyen végzett a viadal negyedik etapján, a Malle Moto kategóriában viszont első volt.
2021-01-08: Nyílttér - :

Hámlik a hőszigetelés (Szóvá tesszük)

Tömbházunkat 2010-ben hőszigetelték, és az elvégzett munka után alig egy évvel máris hibák jelentek meg az oldalán: repedések, hulló vakolat, felpúposodott felületek stb. Mivel lépcsőházfelelős vagyok, próbáltam szólni az alvállalkozónak, de nem érdekelte, nem volt hajlandó szemrevételezni és kijavítani a hibákat, amelyek a rossz kivitelezésből erednek.