Tömbházunkat 2010-ben hőszigetelték, és az elvégzett munka után alig egy évvel máris hibák jelentek meg az oldalán: repedések, hulló vakolat, felpúposodott felületek stb. Mivel lépcsőházfelelős vagyok, próbáltam szólni az alvállalkozónak, de nem érdekelte, nem volt hajlandó szemrevételezni és kijavítani a hibákat, amelyek a rossz kivitelezésből erednek.
A helyzet sajnos egyre csak romlik, beázik az épület, ahol a vakolat már nem fedi a falat, ez pedig tovább károsítja a tömbház külső burkolatát. Megfigyelhető az is, hogy a szomszédos, a miénkkel egy időben hőszigetelt tömbházakon nincsenek hansonló hibák – ott más vállalkozó végezte a felújítást. A munkálatokra 15 évi szavatosságot vállaltak, ezért – mivel a céggel nem jutottam dűlőre – a városházához fordultam panaszommal és a tényállást igazoló fényképekkel, a szigetelés ugyanis az országos program részeként, a kormány és az önkormányzat támogatásával készült. Választ is kaptam: a 2019. február 2-án, illetve egy évvel később, 2020. január 14-én keltezett levelek – amelyek valójában a kivitelezőnek küldött felszólítások Tóth-Birtan Csaba alpolgármester aláírásával – azt tartalmazzák, hogy mivel a munkálatok garanciában vannak, a szerződésben foglaltak alapján a cégnek kötelessége két napon (!) belül megjelenni a helyszínen és kijavítani a hibákat.
De két év is eltelt az első választól, és sehol senki. Azért fordulok a nyilvánossághoz, mert nem tudom már, hogy mit tegyek.
Miklós Károly, Sepsiszentgyörgy