A Don-kanyari offenzíva 78. évfordulója alkalmából a járványügyi helyzet nem tette lehetővé a nagyobb tömegű, nyilvános megemlékezést, ezért a Katrosában, Kászonaltíz határában, a Kézdivásárhelyről Csíkszeredába vezető országút mellett, egy II. világháborús bunker közelében, ahol v. Szima Csaba helytörténész kezdeményezésére 2018. január 13-án a Történelmi Vitézi Rend (TVR) kézdiszéki állománya apostoli kettős keresztet állított a doni áttörés emlékére a TVR kézdiszéki állománya és a Kézdivásárhelyi Baráti Kör külön-külön kétórás eltéréssel emlékezett meg a Don-kanyarban elesett áldozatokról.
Szombaton a TVR kézdivásárhelyi csoportja másodszor szervezte meg a Doni hősök emléktúrát és megemlékezést a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg hőseinek emlékére. A gyalogtúrát, melyen több lemhényi fiatal is részt vett, a 24-es határvadász hagyományőrzők két tagja, v. Szima Csaba és v. Préda Barna vezette korhű katonai egyenruhában. A résztvevők reggel fél nyolckor indultak a Kézdiszentlélek–Kiskászon–Kézdiszárazpatak–Katrosa útvonalon több emlékhelynél megállva, zászlókkal, méltóságteljes rendben menetelve déli fél 12-kor érkeztek a katrosai csárda elé. Ott csatlakozott hozzájuk a Kézdiszéki Huszár Hagyományőrző Egyesület Pál Olivér hadnagy vezetésével, a Történelmi Vitézi Rend, valamint a Vitézi Rend háromszéki törzsének tagjai, majd közösen vonultak fel a Kászon völgyében az apostoli kettős kereszthez.
V. Laczkó Áron, a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki állományának székkapitánya megemlékező beszédében felidézte a hetvennyolc évvel ezelőtti eseményeket, amelyek során a Don-kanyarban napok alatt szinte teljesen megsemmisült a közel kétszázezres Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg. Ecsetelte a honvédek szörnyű megpróbáltatásait, felelevenítette, hogy egy 200 ezer fős hadsereg 200 kilométer hosszú arcvonalat volt kénytelen védeni elavult fegyverzettel és a honvédek mínusz 35–40 Celsius-fokos hidegben, téli ruházat és minden óvóeszköz nélkül hősiesen helytálltak. Dr. v. Ambrus Ágnes törzsszéki hadnagy, tb. székkapitány beszédében az emlékezések fontosságát hangsúlyozta. Kiemelte: egy közösséget minősít, hogy miként bánik hősi halottainak emlékével. Kitért arra is, hogy a kommunizmus évei alatt a Don-kanyarról és a 2. magyar hadseregről nem lehetett beszélni, az elhallgatás pedig az emberi tudatokban tette a legnagyobb kárt. „Ma is sokan teszik fel a kérdést: mit kerestek hazájuktól több mint kétezer kilométerre a honvédek? Hősöknek vagy csak áldozatoknak lehet tekinteni őket? Pedig a magyar katonai becsület máig ható hősei ők. Tőlük vehetünk példát, mikor a bennünket érő jogsértések ellen fel kell emelnünk a szavunkat, mikor temetőinket elfoglalják, területeinket elcsatolják vagy egymillió aláírásunkat nem veszi figyelembe az Európai Bizottság” – tette hozzá Ambrus Ágnes. A szónok beszédét Farkas Árpád Avaron c. versének részletével fejezte be. A megemlékezés himnuszaink eléneklésével és koszorúzással fejeződött be. A Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki csoportja mellett a 24. Székely Határvadász Zászlóalj, a Vitézi Rend háromszéki törzse, a Kézdiszéki Huszár Hagyományőrző Egyesület és más civil szervezetek együtt koszorúztak az összetartozás-összefogás szellemében.
A Kézdivásárhelyi Baráti Kör – többek között a Kézdiszéki és Kézdivásárhelyi Székely Tanács tagjai, valamint lelkes civilek és hagyományőrzők – a megemlékezést a 24. határvadász zászlóalj tiszteletére a katrosai erődrendszer egykori laktanyája helyén, a Bellő-tetőn 2013-ban felállított kettős keresztnél (Szabó Ottó kézdisárfalvi fafaragó készítette) szándékozott megtartani, de nem tudtak átkelni a vízen, a Kászon pataka nem volt befagyva, a patakon átvezető híd pedig le volt zárva, ezért ők is az apostoli kettős kereszthez vonultak, ahol Pál Olivér és csapata, valamint Szima Csaba és Préda Barna is csatlakozott hozzájuk. A 78 esztendővel ezelőtti eseményeket Biró Levente kézdiszázarpataki tanító elevenítette fel, azt emelve ki, hogy a kommunista rendszerben agyon volt hallgatva a doni katasztrófa, a magyar honvédek meg voltak bélyegezve, a letűnt rendszerben nem járt ki nekik a megérdemelt kegyelet, éppen ezért kell megemlékezni róluk most, amikor lehetőség van rá, és áldozatukból példát kell meríteni, mert igen nagy szükség van az erőre, hiszen egyre inkább csorbítják jogainkat, hogy csak a két legutóbbi jogsérelmet említsük: az egyik a gyergyóremetei zászlólevonás, a másik pedig a Békás-szoros elrablása. „Folytatódik a román agresszió és területhódítás” – mondotta Biró Levente, majd Rákosi Anita, a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskola kilencedik osztályos tanulója egy katonadalt énekelt, Biszak Tünde, a berecki Comenius-iskola tanítónője pedig Somogyváry Gyula az alkalomhoz illő versét olvasta fel. A rövid megemlékezés közös imával, koszorúzással, himnuszaink eléneklésével és szeretetvendégséggel ért véget.
