Olyan magyar szellemi műhellyel van dolgunk e lap esetében, mely — országos magyar lapokat is beleértve — romániai-erdélyi viszonylatban is a legnagyobb példányszámban, legnépesebb olvasóközönség számára sugároz a Kárpát-medencéből világmagyarságig kihajló nemzeti megmaradást és jövőépítést célzó eszmeiséget anélkül, hogy bármely politikai vagy hatalmi szférával szembeni függetlenségét feladta volna.

Ezért ma már nagyon sokan a Háromszéket a magyar nyelvterület hatalmi szféra által legbefolyásolhatatlanabb, legfüggetlenebb napilapjának tekintik.

Ez a mai kelet-európai, Kárpát-medencei sajtótengerben már önmagában művészetnek tekinthető, tényleges, ritka alkotó művészetnek a hazugságot és gyávaságot díjazó hivatalos világban — s hozzáteszem: az ilyen világ arcába vágva.

Történelmi nemzettudat-építését nem fellengzős, olcsó magyarkodás, hanem avatott tollú értékfelmutatás jellemzi. Felismerte, hogy egy ötvenesztendős diktatúra oktatásrendszere nemzedékek során át próbálta kitörölni, eltüntetni olvasóinak nemzeti múltját, ezért többesztendős sorozatokban népszerű összefoglalókat közölt a magyar nép történetéről (Nemeskürty Istvántól), s még tudományosabbat Székelyföld históriájáról (Egyed Ákostól) több mint ötven-nyolcvanezer olvasója ébresztésére.

Rendszeresen megemlékezik nemzetünk történelmének, irodalmának, művészetének nagyjairól, de a nagyvilágra is nyitottan befogja az Ötágú Síp, a magyar diaszpóra szellemi világát, követi az eltávozottakat, és sarkában áll, ha kell sürgetően, az itthon maradott cselekvőknek vagy napi tettek elől menekülőknek.

A Háromszék napilapjaink közül legkövetkezetesebb elkötelezettje az autonómia-önrendelkezés eszméjének, melyet egyre sikeresebben igyekszik ötvözni az Európai Unió tagállamainak és nemzeti régióinak hasonló megvalósulásaival, szembefordulva a globalizáció mára már világválsággá növekvő traumájával is.

A Háromszék látszólag kicsi lap, de konok következetességgel, tekintélyelvet nem ismerve áll mindig a kiszolgáltatottak, a gyengébbek pártján. Ez utóbbi mondat az én személyes és cselekvő hitvallásom is.

Ez ünnepi alkalommal illendő felsorolnunk néhány újságírója nevét is: Sylvester Lajos, Kisgyörgy Zoltán, Bogdán László, B. Kovács András, Simó Erzsébet, Magyari Lajos, Ferencz Csaba, Fekete Réka, az olimpiai játékok történetét megörökítő Áros Károly vagy a fiatalabb tollak közül Váry O. Péter, Farkas Réka, Farcádi Botond, Szekeres Attila, Mózes László írásait naponta követjük a világhálón.

A jövőre 20. esztendejébe lépő, független végvári lap fejlécére sok mottót ajánlhatnánk a rég levert Világ proletárjai, egyesüljetek jelszó helyett: A hír szent, a vélemény szabad, A langyosat kiköpi az Isten (Babits), Nemzeti, aki jogot véd, nacionalista, aki jogot sért (Illyés Gyula), Aki emberként hitvány, magyarnak alkalmatlan (Tamási Áron), vagy Deák Ferenc gondolatait: Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszaadhatja. De miről a nemzet félve szenvedésektől önmaga lemond, annak visszaszerzése mindig nehéz s mindig kétséges. Ha tőlem függne — idézte hozzánk írott levelében ugyancsak Deákot Farkas Árpád főszerkesztő —, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: HAZUDNI NEM SZABAD.

Ismét hozzá kell fűznöm örökölt és azóta szándékosan és gondosan ápolt érzésemet: s a hazugnak kezet nyújtani nem szabad.

A lap látható vagy láthatatlan jelmondata:

Kicsi lap — rossz időben, jó helyen — az Árpád fejedelem, sőt, az ő elődei által idetelepített s kissé itt felejtett magyar nemzet vigyázó szolgálatában.

Fejezze ki legszebb érzéseinket a lap és olvasói iránt az Árpád fejedelem-díj, apánk köszönetének mai tolmácsolása halála után 1101 évvel.