Éppen csak megtanulta a legszebb magyar szót — édesanyám —, éppen csak meghallgatott édes anyanyelvén néhány altatódalt, de az ábécét és a szorzótáblát már nem anyanyelvén tanulta meg. Akaratán kívül messze elkerülte Hófehérke s a többi gyerekmese világát. Babák helyett tornaszereket adott neki a sors. Babázás helyett felnőtteknek is sokszor elviselhetetlen munkát... Csak ő tudja megmondani, mekkora göröngyök tarkították útját, mekkora hegyek tornyosultak a tornászvilág csúcsa felé vezető útján... Valamennyit legyőzte, s igazi üstökösként szaladt fel Los Angeles egére, ahol szebben, erősebben ragyogott, mint a hazaiak Esthajnalcsillaga, Mary Lou Retton.
Itthon minden aranyéremre egy gépkocsit ígértünk — nem adtunk egyet sem, itthon, szűkebb pátriánkban, a megyében tornacsarnok, tornaközpont építésével kecsegtettük valahol a Tündérvölgyben — nem azt építettünk...
S ha mi képtelenek voltunk adott szavunk betartására, magyarul szólva becsaptuk, ott vállalt munkát, ott keresett magának, családjának otthont, ahol elismerték, értékelték tudását. Ez az ott a franciaországi Chemalieres.
Ha mi nem adtunk sem gyerekmesés világot, sem autót, sem tornacsarnokot... ha mi nem adtunk szinte semmit, hát ő adja most a nevét sportcsarnokunkhoz, azzal a nemes gondolattal, hogy hátha e falak között nevelkedő utódok közül valaki vagy valakik a nyomdokába lépnek.
Köszönjük, Szabó Kati. Mert róla van szó, a Zágonból indult s Los Angeles egén felragyogó üstökösről.
