A politikus ezzel semmi újat nem állított, azt mondta ki, amit az elmúlt közel egy évben a liberális kormányzat nem volt hajlandó tudomásul venni: nevezetesen azt, hogy főképp a gyermekeket, kisdiákokat illetően az általános tapasztalat az, hogy a tanintézményekben a fertőzöttség mértéke igen alacsony, s ezt a tényállást a civilizált Európában figyelembe is vették, mindaddig tanítottak az iskolákban, ameddig a járványügyi helyzet lehetővé tette.

Romániában, mint annyi minden mást, ezt is eredeti módon oldották meg, s míg a zsúfolt bevásárlóközpontokban reggeltől estig lehetett gyúródni, iskolába nem lehetett menni. Persze, mindez ma már a koronás időszak egyik szomorkás epizódja, ám nem lehet elégszer ismételni, hogy a tavaly márciustól berekesztett oktatási folyamat mentális és társadalmi hatása csak az elkövetkező időszakban válik majd igazán érzékelhetővé.

Újszerű ellenben az a szilaj összemordulás, ahogy a hét végén, két nappal az iskolanyitás előtt egy banális formanyomtatvány okán egymásnak esett a tanügyminiszter és az egészségügyi tárca vezetője. Bürokratikus ügy, formaság, legyinthetnénk, s akár még csodálkozhatnánk is, hát nem volt épp elég idejük arra, hogy megszerkesszenek egy mindenféle szempontnak megfelelő szülői nyilatkozatot, egy formanyomtatványt, mely lehetővé tenné, hogy a fertőzésgyanús diákokat tesztelhessék az iskolákban? Ezek szerint nem volt, ám ennél többről van szó: egyrészt egy jellegzetes rendszerhibáról, másrészt a kormánykoalíció két nagyobb pártjának szembefeszüléséről, illetőleg arról is, hogy a politikai érdekek mindig felülírják az oktatási vagy az egészségügyi kérdéseket. Hogy iskolakezdés előtt más országokban például tömegesen tesztelték a pedagógusokat, mifelénk ez már kevésbé érdekes, örüljünk annak, hogy a tanügyminiszter végre látja azt, ami eddig is nyilvánvaló volt. Persze a nagy oktatási gondokhoz képest – mi történik majd azokkal a diákokkal, akiket az online oktatás szele meg sem legyintett – ez a megvilágosodás továbbra is édeskeveset jelent.

Ilyen körülmények között indulhattak iskolába a diákok, hozzávetőlegesen 2,1 millióan be is ülhettek a padokba, ám 780 ezren továbbra is csak otthonról, a számítógépek képernyője elől követhetik a tanárokat. Hogy mindez meddig tart, hogy a helyi szinten egyelőre érvényes zöld, sárga és vörös forgatókönyvet mikor írják felül egyetlen bukaresti tollvonással, ma még talány. És miközben egyértelmű, hogy a lakosság egészsége a legfontosabb, a jövőt sem szerencsés teljesen elpackázni. Jó lenne végre azt is belátni, hogy az iskola, a tisztességes oktatás vírusidőben is létfontosságú, s a tanintézmények kapuja pedig nem játékszer, mely politikai ambíciók szerint zárható, illetve nyitogatható.