Simion úr legutóbb az egyik hírtelevízióban azt emlegette, hogy az úzvölgyi temetőben bántalmazták szélsőséges RMDSZ-esek. A „temetőszentelés” után rögtön még azt mondta, hogy szélsőséges magyarok bántalmazták. És ha bűnvádi eljárást indítana saját személye megrongálásáért, még az is lehet, hogy független igazságszolgáltatásunk neki adna igazat.

De úgy látszik, azóta már a magyarokra nem is haragszik, mert legutóbb azzal dicsekedett a tévében, hogy pártjának magyar tagjai is vannak. Csodálkozom, mert nem háborodott fel azon, hogy a székely vértanúk marosvásárhelyi emlékművéről letisztították az arra felfestett trikolórt. Pedig a nemzeti színek eltávolítása miatt megérdemelné a büntetést az, aki kiadta az utasítást, és azok is, akik végrehajtották. A festőművész tettes nem került elő, és lehet, nem is fog. De ha megkerül, még az is megtörténhet, hogy rongálásért kap egy csekély büntetést, ahogy azzal a Bákó megyei férfival történt, aki tavaly januárban néhány Hargita megyei helység magyar nyelvű feliratait fújta le festékszóróval feketére. A bíróság elismerte a gyűlöletkeltés tényét, de mégsem tartotta indokoltnak a vádemelést, mert szerinte hiányzott a tömeg, amely ellen az uszítást elkövették. Talán még azt is megérdemelné, hogy kitüntessék.

Ilyent még láttunk, hisz elnökünket az Országos Diszkriminációellenes Tanács megbüntette, amikor leleplezte Erdély elcsatolásának ügyét, és még magyarul is megszólalt, ám az ügyészség azt állapította meg, hogy az gyűlöletbeszédnek tekinthető, de nem uszítás. Megérdemelte volna, hogy a haza megvédéséért ne büntessék, inkább díjazzák itthon is, ne csak külföldön, ahol két kitüntetést is kapott.

Persze, a magyarok támadták szegény Iohannist, de a díjat oda­ítélők megvédték. Az elnök beszédében ugyanis nem vélték felfedezni a magyar kisebbség elleni támadást vagy becsmérlést. Kijelentései semmiképpen sem irányultak a magyar kisebbség ellen, amelynek tagjait nagyra értékeli – állították. Beszéde csak politikai alapon, a vörös pestisesek ellen irányult, hiszen most pártjának engedte, hogy bevegyék (az árulásra hajlamos!) magyarokat még a kormányba is. (Az az igazság, hogy nem volt más, kit beemelni.)

Különben Kolozsvár Funar urának sem kellett kifizetnie azt a 2000 lejes büntetést, amelyet azért róttak ki rá, mert a magyart a lovak nyelvének nevezte. Még 2014-ben történt az eset, amikor kolozsvári tizenkét éves polgármesteri vitézkedése alatt még a szemeteskukákat is nemzeti színűre pingáltatta, és utána államelnöknek indult. Most, miután már nem polgármester, a kolozsvári hazafiaknak csak arra futja, hogy feketére fessék a város névtábláján levő Kolozsvár feliratot. Funart anno be is perelték kijelentése miatt. Öt évig húzódott a per, és neki lett igaza, nem fizette ki a büntetést, sőt, Tánczos Barnának kellett 300 lejes perköltséget fizetnie az ő részére. Végül is a ló okos és hasznos állat, de úgy látszik, nyerítése nem mindenkinek tetszik.

2018-ban Nagyváradon a Sas-palotában levő RMDSZ-székházra kitett magyar nemzeti színű (nem a magyar címeres) zászlót akarta meggyújtani egy 21 éves nagyváradi lány. Arról volt szó, hogy rongálás miatt bűnvádi eljárást indítanak az elkövető ellen. Aztán kiderült, hogy semmiféle eljárást nem indítanak, mert nem számít Nagyváradon bűncselekménynek magyar nemzeti színű zászlót égetni.

A kellemetlenségeket elkerülendő legjobb, ha megtiltják, hogy a helységek nevét magyarul is kiírják, mint ahogy a magyar nemzeti színű zászló kitűzését is (a székelyről nem is beszélve). A magyar vonatkozású emlékművek esetében kötelező lehetne a trikolórba öltöztetés. Addig is, mivel sok ilyen létezik, a táblamázolásokat, a nemzeti színek felfestését, a zászlóégetést jutalmazni lehetne idehaza, nem büntetni, mint Iohannist a haza megvédéséért kifejtett jonopotozásáért.

Különben Marosvásárhelyen állítólag senkinek sem érdeke a nemzetiségi konfliktusok szítása, úgyhogy még azt is felvetették az okosabbak, hogy az „emlékműdíszítést” magyarországi szélsőségesek követték el.