Pálmai Tamás
A Békési Újság Csendesül rovatában Rákay Philipet emlegettem a Margit híd letört keresztjei kapcsán. Velős mondandójához most ismét visszanyúlnék. Azt írja, hogy „amikor valaki annyit tud hozzátenni a világhoz, hogy festékkel összefúj frissen felújított házfalakat, emlékműveket, szobrokat, az az ember egyéb aljasságra is képes. Erre nem lehet mentség, s végre ideje volna törvényalkotói szinten is kellő nyomatékkal elítélni az ilyesfajta devianciát!”
Ki a felelős mindezért? – kérdi. És válaszol is rá: „Azok, akik szerint a Szent Korona micisapka. Akik szerint a vallás pusztán magánügy. Azok a szülők és tanárok, akik nem tudtak (nem is akartak?) megfelelő erkölcsi, történelmi, kulturális, patrióta mintát felmutatni, képtelenek voltak példaképpé válni. Azok a médiumok, amelyek évtizedek óta tudatosan deheroizálják a közéletet, kétszáz szavas szókincsű idiótákat állítva példaként a fiatalok elé, szisztematikus agymosást végezve. Azok, akik elhitetik a fiatalokkal, hogy nincsenek erkölcsi gátak, korlátok, lényeg az önmegvalósítás, mert csak az számít, hogy a mának éljünk. Ugyanakkor a mi felelősségünk sem kicsi. Nem hagyhatunk semmit sem szó, sem cselekedetek nélkül!”
Kérdés, hogy a fentiekhez kell-e hozzátenni még valamit? Talán ennyi is elég volna, ugye? De tán mégsem. Írjuk, mondjuk, gondoljuk hozzá nyugodtan saját tapasztalásainkat, érzéseinket, ötleteinket, megoldási ajánlásainkat. Mi igenis, mondjuk és tegyük a jót! Mert a láthatóvá tett jócselekedet is lehet ragadós, ugye? Miért ne mi legyünk azok a szülők, „tanárok”, akik merik tenni a jót és beszélnek is róla! Mert nem elég cselekedni, a mai világban jelen is kell lenni a közéletben, a médiában tetteinkkel, hisz XXI. századunk népe ehhez szokott.
Hogyan érhetjük el mindezt, merül fel jogosan a kérdés ilyenkor. Nekünk, templomba járóknak a régi, öreg atya mindig azt mondta: jó, ha itt vagytok a misén (kötelező is!), de nem ez a heti egy óra mutatja meg, kik vagytok és mit értek, hanem a hét többi 167 órája, azaz ahogyan odakint éltek. A keresztény példamutatásotok, egyáltalán a minta, amit mutattok, az nem az az egy óra, itt bent, hanem a többi, odakint. Abból ítélnek meg és választanak példaképpé vagy legyintenek egyet rátok, mondván: na, ez is bort iszik és vizet prédikál! Ugye, mennyire fontos hát ez a kirakat, ez az akvárium, amit e század társadalmi és közéletének nevezünk? Bent erőt gyűjtünk, hogy kint tehessük, amit kell.
Márpedig kell. A világ urai most kebelezik be Amerikát, aztán – via Brüsszel – mi jövünk. És egyedül nem fog menni, csak visszanyert fiataljainkkal és Európa velünk hasonlóan gondolkodó társadalmaival. Ugye?
