Demeter J. Ildikó
A hazai nyugdíjasok nagyobbik fele – 2,7 millióan a 4,9 millióból – él a havi 1500 lejes átlagnyugdíj alatti időskori juttatásból, mindössze egy vékony réteg van – 9500 személy –, akik a különnyugdíjjal együtt átlag 9600 lejt kapnak, jelentette be Raluca Turcan munkaügyi miniszter, aki állítása szerint maga is méltánytalannak tartja ezt a helyzetet, de inkább a költségvetési kiadások miatt sopánkodott, mintsem a szegénység által fenyegetett öregekért aggódott. Az idei nyugdíjemelést is az államháztartási hiány kordában tartására hivatkozva halasztotta el a kormány, mit sem törődve azzal, hogy a kisnyugdíjasok mennyiféle hiányt szenvednek. Hosszasan, mert a jelenség nem új keletű, csak a speciális nyugdíjakhoz való viszonyítás az, ami tavaly, a választási évben kezdődött.
A felháborító kivételezés kitűnő kampánytémának bizonyult, de most, a választások lejártával sem több annál. Minden párt szentül ígéri, hogy véget vet neki, ám a fogadkozások sehogy sem öltenek kézzelfogható alakot, vagy ha igen, az rögtön szétmállik: így történt a különnyugdíjakra kivetett 85 százalékos adóval, amit tavaly ritka egyetértéssel szavazott meg a parlament, hogy aztán az alkotmánybíróság gyorsan elkaszálja. Önmagában is szégyen, hogy az állam legfelsőbb szerve olyan törvényeket bocsát ki, amelyek gyengébb lábakon állnak jogilag, mint egy újszülött őzike a jégen, ám az még szomorúbb, hogy ezeken a jogszabályokon „szakemberek” munkálkodnak, akik azért kapnak óriási, ezeregy pótlékkal megfejelt béreket a közpénzből, hogy a közért dolgozzanak – csakhogy ők a kiváltságosok szűk rétegeit szolgálják. A politikusok pedig igazából nem akarják levágni ezeket az extra juttatásokat, tegnap is elnapolták. Egy huszárvágással amúgy sem rendezhető a kérdés, hiszen több törvény rendelkezik a különnyugdíjakról, de tegyük fel, hogy mindegyiket módosítják, minden ilyen juttatást megszüntetnek, és ezentúl mindenki saját befizetései alapján kapna nyugdíjat. Megoldaná ez a rendszer nagy problémáit?
A jelenlegi gyakorlat az, hogy a mostani nyugdíjakat a most dolgozók adóiból fizetik ki, és ez eleve rossz kiindulópont. Mert ha az ember azért dolgozna, hogy a mai nyugdíjasoknak, a szüleinek vagy a szomszéd néninek is legyen mit tejbe aprítania (mert az ő befizetéseiket rég elköltötte másra az állam), akkor egyenesen nekik adná azt a pénzt, amit most elvileg félretesz magának időskorára. Ezért tejel három-négy évtizeden keresztül a munkabérével arányos összeget a nyugdíjalapba, ahonnan majd a regnáló kormányok által megszabott kulcs szerint kap vissza valamit. A többség méltánytalanul keveset, mert a nyugdíjpont értékét úgy szintezik, ahogy a bevételek engedik – ezek azonban egyre alacsonyabbak lesznek, hiszen a nyugdíjasok száma néhány év múlva meg fogja haladni a munkavállalókét, és ezen a különnyugdíjak esetleges eltörlése sem segít.
Új, fenntartható nyugdíjrendszert kell kialakítani, de ehhez nem elég újraszámolni a nyugdíjakat: a népességfogyás, az elvándorlás, a társadalom elöregedésének megállításával, vagy legalább fékezésével, az egyre csökkenő családalapítási, gyermekvállalási trendek megfordításával is foglalkozni kell, ha valóban azt akarják, hogy ne legyenek milliószám nyomorgó öregek.
