Benedek-Huszár János, Barót polgármestere a tegnap délután tartott tanácsülés végén derűlátó véleményt fogalmazott meg a városi kórház akkreditációjának megszerzését illetően. Mint mondotta, nemcsak a helyi, hanem a megyei tanács is kész komolyabb összeggel támogatni az ügyet, a környékbeli önkormányzati vezetők is úgy nyilatkoztak, hogy nemcsak a fenntartási költségek terheit vállalják át, hanem azon felül is, sőt, külföldi segítség is érkezik a napokban.
Az engedélyeztetés szempontjából fontosnak nevezte a belső területek aszfaltozását, a járdák kialakítását, az esővíz elvezetését, a víz- és szennyvízcső kicserélését: amíg az esővíz ott folyik el, ahol utat talál, a szivárgó csövek miatt pedig ázik a laboratórium, a röntgen és a konyha, szó sem lehet az akkreditáció megszerzéséről. A gondok megoldása céljából szakemberekkel vették fel a kapcsolatot, felmérték a tennivalókat, s várhatóan a következő napokban árajánlatot is adnak, hogy mennyiért végeznék el a javításokat. Készül az akkreditáció szempontjából szintén kiemelt jelentőséggel bíró transzfúziós központ is, amelyiknek egy része már fel van építve.
Az bizonyos, hogy nem lesznek magukra utalva az összeg előteremtésében: a megyei tanácstól ígéretet kaptak, hogy meg nem nevezett, de jelentősebbnek mondott támogatással hozzájárulnak a költségekhez. Hasonlóképpen nyilatkoztak az erdővidéki polgármesterek is, akikkel az elmúlt három hétben kétszer is találkozott, a Simonffy Sámuel Alapítvány németországi támogatói pedig tizenegyezer euró támogatást utalnak át hamarosan – mondotta Benedek-Huszár János.
Bán István a kórház vezetőtanácsában elhangzottakat ismertetve úgy fogalmazott, mihamarabb szükség lenne, hogy 60–70 ezer lej beruházással korszerűsítsék a laboratóriumot, mert az elévült felszerelésekkel csak bizonyos vizsgálatokat tudnak elvégezni, a betegeknek a többiekért Sepsiszentgyörgyre kell utazniuk. A városvezető válaszában elmondta: a kórház vezetőivel abban egyeztek meg, hogy a németországi adományt éppen arra a célra fogják fordítani.