Három hét múlva, március 18-án nyitja meg kapuit Sepsiszentgyörgyön az Oltmező utcában a Kaufland szomszédságában a Sepsi Value Centre nevet viselő bevásárlóközpont. A 16 ezer négyzetméter kereskedelmi felületet biztosító mallban több nemzetközi, valamint országos méretű viszonteladó kínálja majd termékeit, illetve pár helyi vállalkozás is jelen lesz. Értesüléseink szerint a befektetői csoport által létrehozott bevásárlóközponttal egy időben nyitja meg szintén a kereskedelmi központ területén található barkácsüzletét a Dedeman áruházlánc is. Korábbi nyilatkozatok, valamint lapunk értesülései alapján a központ szomszédságában tervezett körforgalom a nyitás napján már használható lesz.
A nyitás időpontját a befektetői csoport hivatalosan nem közölte, a dátum a helyi sajtóban közzétett reklámokon jelent meg, amint az is, hogy mely vállalkozások költöznek majd be. A csoport utólag nem cáfolta a közzétett dátumot, amint a vállalkozások lajstromát sem. A nyilvánosságra hozott névsorban egyébként olyan nevek szerepelnek, mint a CCC, Noriel, Flanco, Sportisimo, New Yorker, Sinsay, Orsay, LC Waikiki, KFC, Spartan, vagy Mesopotamia. Amint arról korábban már beszámoltunk, a két épületből álló komplexum központi részét a Carrefour hipermarketje foglalja el – ennek neve már az elmúlt hetekben felkerült az épület homlokzatára. A helyi vállalkozások közül a népszerűsítő anyagok csak a Bertis csoportot említik, és az oda tartozó BigMama éttermet. Lapunk ugyanakkor arról értesült, hogy a főbejáratok melletti helyiségekben két helyi vállalkozás nyit kávézót. Az egyiket a Szimpla tulajdonosai – Józsi Győző és Kinga – nyitják, a másikat pedig az ECD. Előbbi a Caffe 42 névre hallgat majd, és az egy ideje általuk Sepsiszentgyörgyön meghonosított „zero waste”, azaz a hulladékmentes szolgáltatás jegyében lesz kialakítva – erősítette meg lapunk érdeklődésére Józsi Kinga.
Lapunk azt is megtudta, hogy a komplexum szomszédságában, az Oltmező utcán létrehozandó körforgalom kialakításának várhatóan már jövő héten nekilát a beruházó. Amint arról korábban már beszámoltunk, az önkormányzattal született egyezség értelmében ennek kialakítását magukra vállalták. Antal Árpád polgármester nemrég jelezte, hogy ez az egyezség továbbra is áll, és hogy a körforgalom a tavasz folyamán elkészül. Értesüléseink szerint a nyitás napján már használható is lesz. Ami a Dedeman barkácsáruházat illeti, a lapunkhoz eljutott információk szerint, noha független beruházásról van szó, a megnyitó azonban egybeesik majd a bevásárlóközpontéval. Maga az országos barkács- és építkezési üzlethálózatot működtető román tőkéjű nagyvállalat egyelőre nem közölte a nyitás időpontját, a sepsiszentgyörgyi üzletük honlapján egyelőre csak annyi olvasható, hogy hamarosan megtörténik. A vállalat egyébként egy ideje 130 munkahely betöltésére keres munkavállalókat.