Az erdővidéki Bölönből származtatja a családtörténet Sikó Miklós (1818–1900) ismert erdélyi festő, vándorfestő, miniatűrportré-festő és grafikus családját. Férfi felmenői is a település nevét előnévként használták. A festő a Beszterce-Naszód megyei Septéren (Șopteriu) született, ahol a családnak udvarháza és birtokai voltak, őróla azonban rég megfeledkeztek. Leszármazottai Magyarországon és szerte a nagyvilágban élnek. Nemrég volt halálának 120. évfordulója. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban lévő munkáiból egy Sikó-emlékkiállítás terve is megszületett, ám az a járvány miatt dugába dőlt. E sorok írójának, akit rokoni szálak kötnek a Sikókhoz, sikerült eljutnia a számára mindig titokzatosnak tűnő Septérre. Az évforduló kapcsán szándékoznánk körüljárni ezt az érdekesnek tűnő családi történetet és falunézőt.
Egy évszázad művésze
Bölöni Sikó Miklós apja, Sikó István tehetős földbirtokos volt, táblabíró Marosvásárhelyen. Négy gyermeke közül Miklós volt a legidősebb. Házitanítók oktatták a Sikó-kúriában. Tízévesen került a Marosvásárhelyi Református Kollégiumba. 12 éves korában édesanyja, ködi Farkas Anna meghalt, ő Nagyszebenben jogi tanulmányokat folytatott, táblai írnok lett. Élettervei miatt édesapjával ellentétbe került, akivel kapcsolatuk megromlott, kitagadta. Az atyai feddés ellenére feleségül vette Vadadi Filep Rózát, Filep József országos közügyigazgató leányát. Ismeretséget kötött Barabás Miklós (1810–1898) festővel, akinek tanítványául szegődött. Borszékre költöztek, s itt a fürdőző gazdag bojárcsaládok elhalmozták arcképfestési megbízatásokkal. 1845 őszén Bukarestbe telepedett, ahol hamarosan ismert arcképfestő lett. 1846-ban apja megbocsátott neki, és visszahívta az ősi septéri birtokra. 1849-ben bekapcsolódott a szabadságharcba a marosszéki honvéd zászlóalj főhadnagyaként. Világos után elfogatási parancsot állítottak ki a nevére. Megszökött a marosvásárhelyi várból, Kolozsváron rejtőzködött, s egy osztrák ezredes, akinek arcképét megfestette, útlevelet szerzett neki Münchenbe. 1851-ben feleségével együtt utazott oda, s képezte magát az ottani akadémián.
Hazatérve együtt dolgozott a torjai kötődésű Vastagh Györggyel (1834–1922). Leginkább akvarell- és olajképeket festett, de készített szénrajzokat és litográfiákat is. Útjaik 1860-ban elváltak, de Barabás Miklóssal és Vastagh Györggyel való kapcsolata felszabadította Sikót. 1860-ban feleségével Bukarestben telepedett le, ahol csak egy évig dolgozott, ugyanis a felnövekvő festőgenerációval nem bírta a versenyt, felesége s ő maga is betegeskedni kezdett, már alig kapott megrendelést, vagyona elúszott. Visszajött Erdélybe. 1890-ben a Rikán Belüli Honvéd Egylet tagjai sorába választotta mint volt negyvennyolcast. Betegen élt, feleségétől és gyermekeitől külön. A lelket egy szobrásztehetséggel megáldott hölgy tartotta benne, vázlatait megőrizte, és a mester halála után átadta az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek.
A város nagy temetőjének történetében nem szerepel. A festő olyan mesterségbeli tökéletességgel készítette portréit, hogy munkái semmiben sem maradnak a Barabáséi mögött. Számos alkotását őrzik Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Bukarestben, a Székely Nemzeti Múzeumban tizenegy munkája van – tájékoztatott kérésünkre Sánta Imre Géza művészettörténész, a múzeum munkatárasa. Háromszéken is megfordult, erről tanúskodnak a Szentkereszty és Szentiványi családról készített portréi.
Septér, a kihaló szórvány
Aránylag szétszórt település a helyi patak vízgyűjtő katlanában. Körös-körül dombok övezik, környéke festői, talaja termékeny, helynevei zömében magyarok.
Kavicsozott út köti össze a községközpont Mezőörményessel (Urmeniș). Lakóinak száma nem éri el a 300-at, az utolsó népszámlálás idején csupa hét személy vallotta magát magyarnak. Kiöregedett falu, a fiatalság elszivárgott, tágas, új iskolájának osztálytermei szinte üresen konganak. Nem Sikó Miklós mellszobrát kerestük, még csak emléktábláját sem, amelyre úgy lehet, sehol sem akadnánk rá a nagyvilágban, hanem Váradi Mihályt, a hatvanon túli helyi református gondnokot, akinek elérhetőségét a havonta egy alkalommal Septéren szórvány istentiszteletet tartó Szabadi Tünde református lelkipásztor volt szíves közölni. A gondnok az egykori kollektív gazdaság lepusztult területére vitt.
– Itt volt az Ádám-féle kúria. De semmi eredeti épület nem maradt meg. A kúria a mostani kukoricatábla helyén volt, s maradt még egyetlen sírkő a régi családi temetőben, a többi már eltűnt. Ezt is elvitték volna, ha nem lenne ilyen nagy s ilyen nehéz. Én emlékszem a kúriára. Ebbe költözött be a kollektív, s később iskolaként működött, majd összeomlott. Most egy fiatal román juhos gazda tulajdona, ő raktárt épített a kúria romjainak közelébe, juhai az egyetlen kollektív istállóban telelnek.
Szemerkélő esőben jártuk be az egykori uradalmat. A homokkőből faragott sírkő teteje letört. Megkopott feliratán a Sikó Károly, Sikó István nevét tudtuk kibetűzni, és egy Farkas vezetéknevet. Itt lakik nem messze a templomtól egy Nemes nevű idős ember, de oda ne menjünk, mert az nem szeret minket, bár neki is magyaros a neve. Itt tényleg éltek Sikók, túl az Ádám-féle házban is lakott egy személy, akit Șicău néven emlegettek a régiek.
Septér már román falu lett. Sok személy van, akiknek szép magyar vezetékneve van, de magyarul nem tudnak. A gondnok udvarán két helyi fiatallal is találkoztunk, traktort akartak javíttatni a gondnokkal: a ti családotok is magyar volt – mondta nekik. Bólogattak, hogy igen, de tőlünk már a Doamnă ajută!, Isten segítse! román köszöntéssel búcsúztak.
– Az én feleségem is magyar iskolába járt az elemibe, most is tud magyarul, de utána már román lett az iskola s románul beszéltek. Románul beszélt a gyermekeimmel is, azok már nem tudnak magyarul, tíz unokám van, de azok még úgy sem...
A gondnok a magyar templomhoz vezetett, ami kívül-belül fel volt újítva.
– Szerencsénk volt – folytatta –, mert az örményesi pap támogatást kapott Magyarországról, s nekünk is juttatott, abból javíttattuk fel. Pedig itt csak öt református él. A régi harangunk elhasadt, ott az udvaromon, jöjjön, vetesse le. A polgármester hozott helyette egy újat, kisebbet. Ne másszon fel oda, mert nincs rajta semmi felirat. Látja-e, esőben is szép ez a falu. Azt mesélték a régiek, hogy amikor jöttek ide be a honfoglalók azon a magas hegyen, s meglátták ezt a szép lapályt, felkiáltottak: milyen szép tér! innen jön a falu neve: Septér.
Visszatérőben esőben értük el Örményest a Szászrégent Kolozsvárral összekötő műút mentén.
Mi a helyzet a paniti Sikókkal?
A Sikó család fészkének az erdővidéki Bölönt tarják. A festő előneve és unitárius vallása szerint hihető, hogy a családi ág bölöni származású volt, de erről szóló írott adatra nem találtunk. Sikó családok ugyan élnek a Mezőség keleti részén, Mezőpaniton is. A település történtében az olvasható, hogy a falu „kizárólag székely lakosságú volt, akik Háromszékről települtek ide. A XVI. században lakossága a református hitre tért. A község mai lakóinak eredetéről írásos emlék nincs. A hagyomány szerint Háromszékről telepedtek le erre a helyre, amelyet a harcban tanúsított vitézségükért kaptak a székely vitézek.” Az ide telepítettek között Sikó nevűek is éltek és élnek jelentős számban jelenleg is. Dr. Sikó-Barabási Sándor, Kovászna megye főállatorvosa és a paniti gyökerekkel rendelkező Sikó Mihály a paniti Sikók mai kutatói.
A festő családjában a férfiak mind unitárius hitben éltek és a leányág református volt. A festő Sikó Miklós édesapja, nagyapja is a kolozsvári jelenlegi unitárius templom alatti altemplomban nyugszik mint egyházpártoló és segítő személy. A festőművész családját azonban sikerült összekötni a Sikók sepsiszéki-sepsiszentgyörgyi ágával. Ez is és a jelenlegi bölöni Sikó család is nemességét 1611-ben kapta Báthori Gábortól. A bölöni Sikók nemességét 1650-ban II. Rákóczi György fejedelem is megerősítette. Gyermekektől megáldva, terjedelmes családfát mondhatnak magukénak. Sikó Imre, Bölön község jelenlegi polgármestere, rokonaik (birtokosok, tanítók, tanárok, orvosok, erdőmérnökök, közéleti személyiségek), képességeik és beosztásaik révén hasznos tagjai a gazdag múltra visszatekintő famíliának. Bölöni Sikó István unitárius papként kezdte pályafutását a reformáció után Erdővidéken, aki a híveivel együtt reformátussá lett Keserűi Dajka János református püspök intézkedésének engedve Illyefalva református lelkészeként szolgált. Így a sepsiszéki Sikók azóta is református hitben élnek, míg Sikó István Péter testvére a Homoród-vidékre költözött, s családja és leszármazottai mindvégig megmaradtak az unitárius vallásban.
A szentgyörgyiek közül kiemelkedik Sikó János (1809–1861) negyvennyolcas honvéd főhadnagy, unokája, Sikó Béla (1842–1923), a város alrendőrkapitánya, tagja annak a díszpolgári küldöttségnek, amely meglátogatta a száműzetésben élő Kossuthot Olaszországban (1893). A sepsiszentgyörgyi ágát a Budapesten élő Sikó Endre és fia viszi tovább, a felmenők pedig a sepsiszentgyörgyi ótemetőben nyugszanak, síremléküket e sorok írója – Sikó Irén fia – gondozza. A Pécsen lakó dr. Sikó Ágnes (sz. 1943) nyugalmazott egyetemi adjunktustól, a festő Sikó Miklós (1816–1900) dédunokájától jutott tulajdonunkba az egykori Septérre telepedett Sikók családfája. Sikó Ágnes örökölte a festészet talentumát, Pécsett szép képei és kiállításai nyomán sokan ismerik. Ő a több mint 400 éves Sikó család egyik legjobb ismerője, családjának tagjai tudatában vannak annak, hogy erdélyi gyökerű székely famíliának sarjai, akiknek felmenőit-tetteit és emléküket őriznünk több, mint kötelesség. A magyarországi septéri Sikó családokban több fiatal van, akik továbbviszik a család nevét. Ágnes asszony fiú testvéreinek gyermekei bölöni Sikó Miklós festőművész szépunokái. Lám, a családtörténet élő történelem is.
