A Babeș–Bolyai Tudományegyetemmel partnerségben lebonyolítandó program egyfelől gyakorlati segítséget jelenthet például azon magyaroknak, akik huzamosabb ideig tartó külföldi tartózkodásuk után kívánnak újrabarátkozni az állam hivatalos nyelvével, de a helyi román közösség tagjainak is segítséget jelent, amennyiben munkájuk végzésében jól jönne a magyar nyelv ismerete, vagy egyszerűen csak kíváncsiak az itt élő emberek kultúrájára, esetleg ily módon is szeretnék tiszteletüket kifejezni szomszédjuk, barátjuk, munkatársuk iránt. Túl régóta élünk párhuzamos világokban magyarok és románok itt, Sepsiszentgyörgyön, s noha együttélésünk az eltelt évtizedek alatt mindvégig békés volt, szélsőséges elemek gyűlöletkeltő, viszályszító próbálkozásai, háttérhatalmi machinációk dacára is – azt például érdemes tudatosítanunk, hogy a városunkban az elmúlt évek során december 1-jén vagy június 4-én többször felvonuló szélsőségesek akcióitól a helyi román közösség jobbára távol tartotta magát –, mindezek ellenére túl sok mindent továbbra sem tudunk egymásról, a közeledés, a közös projektek egyik akadályát pedig sokszor nem annyira az előítéletek, mint a nyelvi korlátok jelentik.

A megfelelő nyelvtudás fontosságáról sokat tudnának beszélni az ügyfélszolgálatban, kereskedelemben és más olyan ágazatokban dolgozók, ahol fontos az interakció. Ahhoz, hogy ez ne frusztrációvá és az érvényesülés korlátjává váljék az itt élők számára, jó, ha mindannyian tudatosítjuk: a mi érdekünk, hogy magyarokként jól tudjunk románul, és ugyanúgy: a Székelyföldön élő románok mindennapjait – munkavállalását, társadalmi, kulturális életét – is nagyban megkönnyítheti a magyar nyelv ismerete. A két közösség közeledését segíthetné egymás kulturális rendezvényeinek látogatása is. Például az Andrei Mureșanu Színház sokszor úttörőnek számító projektjei, világunk történeteire érzékenyen reagáló előadásai minden bizonnyal a magyar diákok számára is érdekesek lehetnek, de talán a Tamási Áron Színház produkcióit is szívesen látogatnák román fiatalok, ha ennek szervezett keretet biztosítana az iskola, a teátrum vagy éppen az önkormányzat.

Persze, az önkormányzat és az egyetem közös programjának sikere elsősorban azon múlik, lesz-e elég érdeklődő. Hogy ne sikkadjon el a kezdeményezés, érdemes lesz majd a lehetőség népszerűsítésére is áldozni. Aztán az is nyilvánvaló, hogy egy-egy nyelvkurzus önmagában nem vezethet csodához, nem oldja meg egyszeriben sem a nyelvi problémákat, és a két közösség egymáshoz való viszonyulása sem változik majd gyökeresen egyik napról a másikra. A nyelvtanulást ösztönző program azonban első lépés lehet ezen az úton.