Mindezek ellenére, e magányossá lett ünnepnapnak is vannak olyan üzenetei, amelyek bizakodásra ösztönözhetnek, reménykeltőek lehetnek.

Kezdjük mindjárt azzal, hogy idén elmaradt oly sok március 15. nemkívánatos velejárója: a botrány, a cirkusz. Próbálkozás ugyan ezúttal is történt – a rombolást célzó erők, a gyűlöletet szítók nem lankadhatnak –, a bukaresti parlament szélsőséges retorikával masírozó pártjának vezetője nem mulasztotta el az alkalmat, hogy az ünnep küszöbén, vasárnap Sepsiszentgyörgyre látogasson, és gyűlölettől fröcsögő videóbejegyzésében gerjessze a feszültséget, fenyegesse a városvezetést és terroristázza az RMDSZ-t, aztán egy hozzájuk közel álló, másik szélsőséges román szervezet tagjai próbáltak újabb zászlócirkuszt kirobbantani, piros-sárga-kék trikolórt tűzve a magyar lobogók mellé, a várt hatás, a világra szóló botrány azonban elmaradt. Mi, itt élő magyarok már régóta tudjuk, hogy a provokációra válaszolni nem szabad, a helyi románság jó ideje nem partner az ilyen akciókban, a román média pedig igen látványosan mellőzte a provokátorok próbálkozását.

Tegnap aztán már az ünnepet méltatók hangja juthatott el hozzánk. Florin Cîțu miniszterelnök voltaképpen a Victor Ciorbea volt kormányfő által meghonosított hagyományt folytatta, amikor március 15-én köszöntötte a Romániában élő magyarokat, közös építkezésre szóló felhívása egyszerre protokolláris, de pragmatikus is az álláspontját etnikai ügyekben eddig nem nagyon hallató kormányfőtől. Annál nagyobb meglepetés, hogy a tavaly még Erdély eladásával riogató Klaus Iohannis államelnök megtörte saját, hat éve tartó, mélységes megvetésről tanúskodó csendjét, és az elnöki hivatal honlapján közzétett üzenetében köszönteni méltóztatott „a magyar etnikumú román állampolgárokat”. Jól tudjuk, a jókívánság sem nem őszinte, sem nem elég ahhoz, hogy feledtetni tudja a román államfő megannyi barátságtalan gesztusát – a köszöntésnek viszont éppen azért örülhetünk, mert ez egy kikényszerített gesztus, győzelem. Lám, tudtunk olyan helyzetet teremteni – a választások eredménye folytán, az RMDSZ kormányzati pozíciója révén –, hogy Klaus Iohannis egyszerűen nem tud már bennünket megkerülni, s fogcsikorgatva bár, de kénytelen tenni egy gesztust felénk.

E taktikai vagy éppen kikényszerített üzeneteken túl, az igazi öröm számunkra, hogy környezetünkben egyre több mellettünk élő román véleményformáló fogalmazza meg jókívánságait. A magyarok olyan régi ismerősein és barátain kívül, mint Sabin Gherman, Tudor Duică, Sever-Ioan Miu, évről évre többen üzennek nekünk a közösségi médiában – mások mellett Radu Afrim rendező, az egykor Sepsiszentgyörgyön dolgozó Mădălin Guruianu, Anna Maria Popa, az Andrei Mureșanu Színház igazgatója, de így tett a sepsiszentgyörgyi We Radio is.

És ezekről azt is tudjuk, hogy szívből jönnek, nem politikai megfontolások állnak mögöttük.