Benkő Levente, a Művelődés folyóirat szerkesztője az 1848. december 9-i és 13-i véceri csatákban elesettek emlékét őrző emlékművek – mert az idők folyamán négy is volt belőlük! – történetét idézte fel. Az „eredetit” Mórik Lajos, Barót községi jegyzőjének 1877-ben tett kezdeményezésére állították 1901-ben. Ennek feliratát 1916-ban megrongálták a román katonák, 1934 júniusában Valer Bidu prefektus rendeletére le is döntötték, ám mivel két helyi jeles ügyvéd irányításával a keresztútnál megmaradt kőelemekből ideiglenesen visszaállították, 1941. március 15-én az emlékoszlop előtt a leventekatonák tiszteleghettek. A köveket 1949-ben a baróti néptanács melletti térre szállították, később magánházak építésénél használták fel. Az 1848-as európai forradalmak 125., illetve Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából lehetővé vált az emlékmű újraállítása. A cél érdekében önkéntesek áldozták fel vasárnapjaikat és szabad hétköznapjaikat, úgy 1973. november 14-re készen állt az akkori hatalom „polgári demokratikus forradalomnak” nevezett szabadságharc emlékműve, ám alig egy héttel később Constantin Stanca, a megyei pártbizottság titkára arra hivatkozván, hogy az nem elég kifejező, ráadásul nincs rá engedély, utasításba adta lebontását. A köpeciek elutasították a bontásban való részvételt – akadt olyan is, aki kijelentette: „hiába mondják, hogy nem felel meg, mert ezt mi még ostyában sem vesszük be!” –, ám november 23-án mégis elhordták azt. Az újabb emlékműállítás 1974 decemberében történt meg, amikor a fiatal, alig huszonöt éves Tornay András Endre csonka kardot formázó művét felavatták – idézte fel a történéseket Benkő Levente.

Gál Károly, az RMDSZ erdővidéki képviselője úgy fogalmazott, a múltról megemlékezni, kegyeletünket a hősök előtt leróni kötelességünk, de az önmagában nem elég: le kell vonnunk a tanulságokat is, „és a jelenben úgy kell cselekednünk, hogy kicsiny székely társadalmunk egysége ne bomoljon meg, nemzeti ügyeinket olyan összefogással és lelkesedéssel tudjuk képviselni, mint a negyvennyolcasok. A képviselő arra szólította fel a résztvevőket, nemzeti ünnepeinktől és az országos választásoktól továbbra se maradjanak távol, mert „a mai Bécsek és császárok” kihasználhatják megosztottságunkat, kiábrándultságunkat.

Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét Fodor Tamás, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja tolmácsolta, majd Benedek-Huszár János polgármester szólalt fel. A baróti elöljáró a harmincegy éve tartott első megemlékezést idézte fel, amikor a fákra is felmásztak a résztvevők, majd a két évvel ezelőttit említette, amikor az ünneplő közönség tizenhat főből állt, a rájuk vigyázók pedig tizennyolcan voltak Vécernél. Tavaly a koronavírus-járvány miatt nem lehetett megemlékezni, de idénre mintha megújult volna a lelkesedés: Bodvajban vasárnap egy egyszerű bejelentés hatására szinte annyian voltak, mint amikor megszervezték, Vécerre pedig ismét több százan vonultak Erdővidék minden szögletéből.

Benedek-Huszár János hangsúlyozta azt is, miért tartotta fontosnak, hogy jelentősebb csoport gyalog és zászlóval vonuljon Barótról az emlékműhöz: hogy lábukban érezzék azt a sok ki- és bevonulást, amit az évszázadok alatt a székelység megélt – mondotta.

Nagy Károly Kázmér köpeci református lelkipásztor a Filippibeliekhez írt levélből vett igére alapozott beszédében úgy fogalmazott, az igaz harcot vívó elődeink feddhetetlenek és tiszták voltak, ha pedig fel akarunk nőni példájukhoz, akkor kitartóan vállalnunk kell, igenis mi nem kérünk Európa hamis értékeiből, és készek vagyunk felvenni a harcot mindazokkal, akik a keresztyén értékek lerombolásán dolgoznak.

A megemlékezés a kegyelet koszorúinak elhelyezésével, a székely és a magyar himnusz közös éneklésével ért véget.