Nagy D. István
Bármennyire is próbálkoznak – legalábbis látszatszinten – a bukaresti döntéshozók, kereken egy évvel a koronavírus-járvány betörése után, az előzőknél súlyosabbnak ígérkező harmadik fertőzési hullám közepette továbbra is képtelenek túllépni bizonyos korlátokon, sorozatosan sétálva bele ugyanazon csapdákba, még zavarosabbá téve az amúgy sem egyszerű helyzetet, mélyítve az általános bizonytalanságot és bizalmatlanságot.
A Temesvárt és a környező településeket érintő vesztegzár feloldása körüli cirkusz, illetve a főváros feletti karantén elrendelésével kapcsolatos totojázás látleletei annak, hogy ennyi idő után sem sikerült felépíteni egy koherens, racionális irányvonalat a járvány kezelésére, és sajnos továbbra is elsősorban az ad-hoc megoldások az uralkodóak.
Már tavaly több alkalommal is arról szólt a fáma, hogy mégiscsak jó lenne, ha szélesebb mozgásteret kapnának a helyi és megyei szervek bizonyos járványügyi kérdésekben, a helyi viszonyoknak megfelelően vezetnék be a korlátozásokat vagy rendelnék el a lazításokat. Magyarán: ne minden – és ne ugyanazon sablon szerint – Bukarestben dőljön el. A hétvégén sikerült pont ennek az ellenkezőjét megvalósítani Temesvár esetében. „Odafent” – vélhetőleg a szent központosítás szellemében – ismét úgy gondolták, jobban látják ők pár szám alapján a helyzetet, mint „odalent” a helyiek, s felül is bírálták gyorsan őket. Mindeközben kiderül, hogy a vesztegzár nem hozta meg a várt eredményt, egyebek mellett azért sem, mert bizonyos kiegészítő intézkedések (a megyének szánt oltások számának növelése) nem történtek meg, és ez bizony a kormány sara. Tovább színesíti az egészet, hogy a főváros kapcsán tegnap már messze nem voltak ennyire határozottak a központi vezérek, pedig a számok elég egyértelműen a vesztegzár felé mutatnak. Mégis valamiért magyarázni próbálják, hogy a kéthetes esetszám csak az egyik mutató. Máshol a jelek szerint viszont ez az egyetlen szempont, s ennek alapján lazán felülírható minden.
Adja magát a kérdés: mikor ismerik már fel végre Bukarestben, hogy egyszerűen működésképtelen az a módszer, miszerint mindent kizárólag kézi vezérléssel oldanak meg, görcsösen ragaszkodva a feltétlen kontrollhoz, elfogadható együttműködés helyett? Legalább ebben az esetben. A fent említett példa ugyanis nem az első. Láthattuk ezt a ragály kezdetén, majd az év folyamán, amikor hosszú ideig még a tájékoztatást is kizárólagosan uralni akarták, de említhetnénk az egészségügyi intézmények kapcsán hozott zavaros központi döntéseket, amint azt a folyamatot is, amely során egy adott pillanatban már szinte teljességgel kizárták a helyi döntéshozókat az egész járványellenes harcból. Most pedig nagyon úgy tűnik, némi engedékenység után szívesen visszahoznák a „régi szép időket”. De vajon a korbáccsal mire is mennek?
