Egy nap bejött Nagy Attila a könyvtárba. A tőle megszokott közvetlenséggel üdvözölt, leült az asztalomhoz és beszélgettünk. Örömmel mutattam, hogy megvan vagy tucat könyve, a Shakespeare-életművet feldolgozó és egyéb ismeretterjesztő művei. Gondterhelten felém fordult, akkor láttam először ilyennek.
– Eleget írtam Shakespeare-ről. Színdarabjaiban van valami mitikus. Ebből kiindulva már valami más foglalkoztat, őseink mágikus tudása. Ezért most újra rendezek, A mágust. Hiszen nem jó felé tart ez a mai világ, az embereket éppen a gyökereiktől fosztják meg, hogy könnyebben bedarálhassa őket a fogyasztói társadalom. Ezt nem szabad hagyni. Akik nem ismerik a magyarok igazságát, azok nem magyarellenesek, hanem tudatlanok. A tudatlanság ellen kell fellépni.
– De hát egész életedben ez ellen tettél, Attila, a könyveid, a Shakespeare Kingdom House megalapítása, egyetemi beszélgetések, filmklubok szervezése és még sorolhatnám. Egyetemisták százai nőttek fel az előadásaidon, amelyekre példásan, alaposan felkészültél.
– Tudod, nem mindenre lehet felkészülni. Az elszámoltatás előbb-utóbb bekövetkezik. Barátom, ti kell tovább vigyétek a munkámat, a hitemet, az energiámat és a kitartást. Fiatalok vagytok.
– Találkozunk még.
A találkozás elmaradt. Egyedül hagytál bennünket, Attila. Nagy veszteség. Elindultál a lélekúton. Könyvtárak, könyvespolcok őrzik gondolataidat. Emlékedet pedig mi, emberek. Itt leszel velünk.
Nyugodjál békében.
