KézdivásárhelyCsapatépítő tréning a zöld naposoknál

2021. március 25., csütörtök, Közélet

A Zöld Nap Egyesület vezetősége és önkéntesei Töltődjünk fel címmel a járványügyi előírásokat betartva megszervezte az idei első tréninget.

  • Ráduly Attila felvétele
    Ráduly Attila felvétele

A kétnapos tréninget a város különböző helyszínein tartották, a program előadást, csoportépítő, kommunikációs, kézműves tevékenységet, valamint számos mozgásos játékot is tartalmazott. Elsődleges céljuk interaktív, játékos, mégis tartalmas és legfőképp különböző készségeket fejlesztő tréning szervezése volt, ugyanakkor a kreatív fejtörőkből sem volt hiány.

A húsz zöld napos először a sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület elsősegélynyújtás-tanfolyamán vett részt.

Többek között az újraélesztésről, az általános sürgősségekről és az epilepsziás rohamról tanulhattak, majd az elméleti tudást gyakorlatba is ültethették.

Másnap a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületének is otthont adó Civilek Házát látogatták meg, ahol Fülöp Magdolna egyesületi elnök és asszonytársai finom süteménnyel, teával fogadták őket. A résztvevőknek lehetőségük volt kipróbálni tehetségüket a gyöngyfűzés, a foltvarrás, a nemezelés és az üvegfestés terén is. A foglalkozásokat többszörös díjnyertes és rangos népművészek – Vargyasi Lia, Sylveszter Ibolya és Kelemen Katalin – vezették. Különféle technikákat sajátíthattak el, a gyöngyfűzés módszerével karkötőt, medaliont készítettek, majd üveget, poharat és tányért festettek, húsvéti tojást nemezeltek, valamint szép öltésekkel varrtak is.

Ezt követően a Sinkovits Sportszálloda társalgójában a résztvevők többórás vetélkedőn nyertek betekintést az egyesület mindennapjaiba. A csapatépítő tréning után a szervezet önkéntesei az elkövetkező időszak fontosabb tevékenységeiről egyeztettek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1231
szavazógép
2021-03-25: Közélet - Nagy B. Sándor:

Az Alice-t vetítik a színházi világnapon (Tamási Áron Színház)

A jelenlegi sepsiszentgyörgyi vírushelyzet miatt beltéri előadásokat nem tudnak tartani, ezért online produkcióval várják a közönséget a színház világnapján, és közben folyamatosan próbálnak, ha éppen senki sem beteg a társulatban – nyilatkozta kedden lapunknak Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház igazgatója, aki épp megemlékezésről érkezett haza, melyet Nagy Alfréd színművész halálának első évfordulóján tartottak a sepsiszentkirályi unitárius temetőben.
2021-03-25: Máról holnapra - Nagy D. István:

Csűr-csavar a mi bőrünkre

A távolról sem biztató járványadatokat elnézve logikusnak is tűnhet Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter bejelentés-sorozata a tanév szerkezeti átszabásáról, húsvéti nagyvakációval, nyári hosszabbítással, vizsgák átcsoportosításával.