Tanár ismerősöm hívta fel a figyelmemet a 2020-as kiadású 7. osztályos kémia tankönyvre. Arra, amelyik „az Országos oktatási miniszter 2017. 02. 28./3393-as számú rendelete által jóváhagyott kerettanterv alapján készült”. És ez már rosszul kezdődik. Nem azért, mert újszerű oktatási módszert tartalmaz (amennyire én meg tudom állapítani, a kísérletezésre, a kémiának a mindennapi életben való hasznosítására fektették a tankönyv összeállítói a hangsúlyt, és ez mindenképp vonzóbb a diákok számára, mint a tudománynak csak elméleti síkon történő megközelítése), hanem azért, mert a magyar nyelvű tankönyv csak majdnem magyar nyelven kerül a gyerekek elé. Nyilván, a fordítással van a baj.

Nem kételkedem abban, hogy a tankönyv szerzőit – két doktori címmel rendelkező egyetemi tanár és egy első fokozatú középiskolai tanár – a legnagyobb jóindulat vezényelte, amikor a régi, akadémikus módszerrel szakítva teljesen új, a hasznosság és látványosság elvét követő, diákbarát tananyagot állítottak össze – elvégre minden oktatónak az a legfontosabb, hogy tantárgyát megértesse és megszerettesse tanítványaival. Abban sem kételkedem, hogy a fordítót – középiskolai szaktanár – szintén a legnagyobb jóindulat vezérelte, amikor a könyvet magyar nyelvre ültette át. Anyanyelve alapos ismeretével kapcsolatban azonban már vannak fenntartásaim. Csak a példa kedvéért lássunk néhány gyöngyszemet: a tankönyv állapota lehet „új, jó, gondozott, nemgondozott, sérült” – a „nemgondozott” magyarul gondozatlan. „Meg tudod majd magyarázni (...) miért májusban még a nagyon savanyú szőlő szeptemberben nagyon édessé válik” – ez magyarul így hangzana: meg tudod majd magyarázni, a májusban még nagyon savanyú szőlő miért válik édessé szeptemberben. „A vegyületek kombinálása”, az inkább a vegyületek összekeverése akarna lenni, de mennyivel szebb volna az ige régies formájának, az elegyítésnek a használata. Az „abszorbens papír” nedvszívó papír. „A test által elfoglalt helyet a térben a térfogatnak nevezett fizikai mennyiség” – na, erre mondják, fele apă, fele víz. Itt a példák sorolásával álljunk is meg (pedig még csak a 14. oldalig jutottunk, és ez idáig is nagyon válogattunk), az olyan „apróságokra” már szinte szót sem érdemes vesztegetni, hogy a fordító számára teljesen mindegy, hogy -ba, -be vagy -ban, -ben, vagy hogy nem igazán érti, miért más a szórend a magyar nyelvben, mint a románban. A szakszókincs ismeretének hiánya azonban már súlyos hiba.

Jeleztem előbb: mindezen gyengéi ellenére nem kételkedem a fordító jóindulatában (bár aki ennyire hadilábon áll anyanyelvével, az inkább ne vállalkozzék nyelvi átültetésre). Azt viszont nagyon is hiányolom, hogy a tankönyv anélkül került a nyomdába, hogy lektorálva és korrektúrázva lett volna. Nem tudom, kinek a feladata lett volna e lépések megkövetelése: a kisebbségi oktatásért felelős RMDSZ-es államtitkárnak? A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének? Nem tudom, de ha eddig nem, bár ezután oda kell figyelni arra, hogy a lefordított tananyagból a szakvéleményező a szakmai, a javító a nyelvi és nyelvhelyességi hibákat gyomlálja ki. Hogy olyan tankönyv kerüljön a gyermekek kezébe, amelyből nemcsak szaktantárgyat, hanem magyar nyelvet is tanulhatnak. Így félő, a hetedikes diákok csak egy majdnem magyar nyelvet fognak elsajátítani, elfogadva az idegen szavak használatát, megszokva a helytelen szórendű mondatalkotást, a hibás ragozást – mindezek pedig hosszú távon az anyanyelv lezüllesztéséhez, majd a nemzeti érzés gyengítéséhez, végül pedig a magyar nyelv és a magyar identitás feladásához vezethetnek.

Mégis, ez lett volna a cél a tankönyv ilyetén fordításával? Nem hiszem, de azt tudom, az egységes nemzetállam megvalósítása továbbra is dédelgetett álma a hatalomnak, legyen az a látható vagy a háttérből irányító. Harminc év alatt csak a módszerek változtak.