Félezren túl a Mentor

2008. november 1., szombat, Közélet

Közszolgálatként indult a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó, a kilencvenes évek elején gazdátlanul maradt Látó szépirodalmi folyóiratból kinőve, s másfél évtized után bebizonyosodott, közszolgálatként is működik.

Mert igaz ugyan, hogy eleinte csak a kortárs erdélyi magyar irodalom kiadására vállalkozott, de közben kiteljesedett a néprajzi, történelmi kiadványok megjelentetésével, művészeti könyvek kiadásával, most már több mint 560 kötetet jelentetett meg, egyszóval szerteágazó tevékenységet folytat, s ,,ezt a sokágú szörnyet kordában tartani nehéz, de a végeredmény feloldja a kétségeket" — mutatta be a Mentort Káli Király István, a kiadó igazgatója a sepsiszentgörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban tartott, kisebb könyvvásárral is egybekötött közönségtalálkozón. Az igazgató talán a kiadó történelmi könyveire a legbüszkébb, pontosabban arra, hogy lehetőséget tud nyújtani ezek kiadására, miután a történészek felismerték, sok-sok éves adósságuk van közösségükkel szemben, s ezt igyekszenek is bepótolni. De hasonlóképp büszkék néprajzi kiadványaikra vagy a gyerekkönyvekre is — ezeket Vida Erika, a kiadó felelős szerkesztője mutatta be a szép számmal egybesereglett közönségnek —, vagy a szépirodalom kategóriában a kuriózumokra, a rég elfeledett vagy évtizedekig, -századokig kiadatlan kéziratok megjelentetésére. A kiadó meghívottjai — mindketten házi szerzői — is ezekről beszéltek, Tüdős S. Kinga az Erdélyi fejedelemségek korában íródott testamentumok feldolgozásának, közkinccsé tételének nehéz, de forráskiadás szempontjából fontos feladatáról tartott kisebb előadást, Bogdán László pedig a nemrég megjelent Tatjána regényéről, illetve annak most születő folytatásáról mesélt, műhelytitkokat is feltárva. Az est második felében Hubbes László vetítéssel színesített könyvbemutató-előadást tartott.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1349
szavazógép
2008-11-01: Belföld - Demeter J. Ildikó:

Belföldi hírek

Magyar fiatalok jövőképe
Az Országos Ifjúsági Hatóság kezdeményezésére és társfinanszírozásában a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet partnerségével elkészült az Erdélyi fiatalok 2008 elnevezésű közvélemény-kutatás. Az 1200-as mintájú, reprezentatív kutatás gyorsjelentését Kovács Péter, az ifjúsági hatóság elnöke és Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője mutatta be tegnap Kolozsváron.
2008-11-01: Közélet - Váry O. Péter:

Restaurálják az Apor-kódexet

Végleges immár: az elkövetkező egy év folyamán restaurálják a Székely Nemzeti Múzeum legbecsesebb kincsét, a negyedik magyar nyelvemlékként számon tartott Apor-kódexet. A rendkívül rossz állapotban levő műkincs helyreállítását az Országos Széchényi Könyvtár szakemberei végzik.