A főpolgármester úgy fogalmazott: mindig borzalmas tettek és következmények származnak abból, ha felsőbb hatalmak bármilyen indokból megosztanak egy országot, és gyűlöletbeszéddel egymás ellen fordítanak embert és embert. „A múlt hibáiból tanulnunk kell, legfőképpen úgy, hogy szembenézünk” velük – tette hozzá. Hangsúlyozta, Puczi Béla igazi hős volt, akit kora nem tudott méltóképpen tisztelni. Reméli – tette hozzá Karácsony Gergely –, azzal, hogy közteret neveznek el róla, „megadjuk azt a megbecsülést, amelyet még életében érdemelt volna”.

A főpolgármester a történteket felidézve azt írta: 1990. március 20-án tízezer magyar gyűlt össze Marosvásárhely főterén, hogy békésen igazságot követeljen. Előző nap helyi lakosokból álló felbőszített tömeg támadt az RMDSZ székházára, több magyar és erdélyi származású embert brutálisan megvertek, köztük Sütő András írót is. A tüntetés hírére ismét a magyarokra támadók jelentek meg. A gyermekek és az asszonyok a városháza épületébe menekültek, a férfiak pedig megpróbáltak védekezni a túlerővel szemben. A katonaság körbezárta a várost, de nem segített a bajba jutott magyaroknak. Marosvásárhelyen elszabadult a pokol. A semmiből azonban egyszer csak elhangzott az az azóta már híressé vált kiáltás: „Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!” Egy újabb csapat jelent meg a főtéren, hogy segítséget nyújtson a felbőszült tömeggel szemben. A vezetőjük Puczi Béla volt, magyar származású, cigány nemzetiségű „bozgor”, ahogyan a falujában nevezték, vagyis hazátlan. Puczi Bélát az eset után börtönbe zárták, több hónapig raboskodott. A folyamatos rendőri zaklatások miatt Magyarországra jött családjával. Egyedül, nyomorban halt meg 2009-ben Budapesten.