Máig bánja minden fényképész, hogy nyolcvanhét május huszonkilencedikén estefelé nem tartózkodott a moszkvai Vörös téren, amikor a tizenkilenc éves nyugatnémet Mathias Rust, megsebesítve a szovjet hatalom légterét, kisrepülőgépével leszállt a Kreml közelében, és cigarettára gyújtva várta ki letartóztatását. Az évszázad alig rögzített, elszalasztott performance-a után ugyanúgy bánhatja minden fotós, hogy kilencven június kilencedikén a déli órákban nem tartózkodott a sepsiszentgyörgyi stadion középpályája közelében, hogy látta volna Teréz anyát a helikopter előtt, miként zsugorítja egyre apróbbakká a különben jól megtermett helyi politikai és más halandó vezetőinket.
Miként követtük teljes sleppel engedelmesen, néhány hónapja még ateista neveléseket is túlélő kísérőkként a cigánynegyed házain keresztül, betérve egy-egy lakásba, novíciáinak keresve szállást, majd helyszínt templomépítésre, mely aztán két év leforgása alatt fel is épült a szerzetesi házzal együtt. Kilencvenkettő szeptember másodikán újra visszatérve, bármekkora a sietség, s akárhány felvételt nyálazok végig újra és újra, nem talál ez a propelleres szerkezet egyéniségéhez.
Csakhogy az én bajom, hogy minden gépet utasaival akarom egyeztetni, hogy állandóan korábbi légi hasonlatok idéződnek fel mindezek kapcsán. Propelleres hírek, anekdoták, fantazmák. Leghamarabb a hatvannyolcas megyésítés idejéből, ahol megyeszékhely kapcsán csapnak össze a székely városok, Udvarhely Csíkszeredával, Csíkban utcai megmozdulásokra is sor kerül, Kézdivásárhely, Szentgyörgy elégedetlen az új közigazgatási tervezettel... S mivel mással, mint helikopterrel érkeznek békíteni Bukarestből Gere Mihály, Fazakas János, Vasile Patilinet akkori miniszterek, pártaktivisták, akik minden további nélkül elegánsan, fontoskodó mozdulatokkal hagyva maguk mögött a repülő járművet közeledhettek a néphez. De helikopter láttán mégiscsak az elnökünk hozzánk jött vadászni szerű megjegyzések hangzottak el leggyakrabban, és ezt is megszoktuk, és találtattuk újra a járművet az elnöki képpel. Egyik legszebb anekdotája a nyolcvanas éveknek, hogy miután már nem bírta szusszal egy román juhász furulyával tovább terelni a felduzzadt nyáját, kérvényezte, hogy helikoptert vásárolhasson, hátha így egyben tartja az állományt. Igaz, nem igaz, jólesett hallani. És hozzá is talált volna a gépezet, mert filmekben is láthattunk már ilyet.
Aztán hiányolom, hogy a kartotékomban sehol sem találok hosszú ideig légből kapott politikust, helikopteres képeim között Horn Gyula száll ki kilencvenhétben, magabiztosan, egyenruhások kíséretében. Háttérben a Romavia feliratú szerelvény, megértő mosollyal integet... Főtéren elmondott beszédéből annyi maradt meg, hogy jelentős tömeg előtt olyan tósztot tartott, mely éppen csak nekünk nem szólt, s mégis mindenkit üdvözölt. A világ bármelyik pontján elhangozhatott volna. Biztosan nem illik minden apróságért érzékenykedni.
Most, hogy a kórház korszerűsítésének tervében szerepel a helikopteres leszállópálya, többet nem kell a pilótáknak a stadion középpályán megrajzolt körét becélozniuk, és bármekkora is lesz itt a mentős vagy politikusi légi forgalom, és akármennyire kicsinyesnek tűnhetek ezzel a képi megállapítással, hogy Teréz anya egyéniségéhez akkor nem talált a helikopter, nem tudok túlnőni rajta.
